Koskacukor

2015. május 25., hétfő

Paradicsomos-babos marha Burrito

A burrito eredetileg Észak-Mexikóból érkezett hozzánk, bár ma már számos helyen máshogy készítik. Eredetileg marhahús és babpüré a töltelék, de, ha végig lapozunk egy amerikai recept magazint, akkor rájövünk, hogy több változatban elkészíthető. Találkoztam már olyannal, aminek a töltelékébe rizs vagy különböző zöldségek voltak, illetve paradicsom mártással és reszelt sajttal is tálalhatjuk. Nálam most ez a része elmaradt, ugyanis a paradicsom szószt inkább a marha raguba tetettem és házi tortillát sütöttem hozzá. Nem kukoricaliszt keverékével szoktam készíteni, de lehet kísérletezni és nyugodtan lecserélhetjük 1/3 részét. Többet szerintem nem érdemes, mert akkor törékennyé válik.







Paradicsomos-babos marha Burrito
Hozzávalók:
Tortillához:
12,5 dkg fehér liszt
12,5 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
2 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál só
kb. 1,5 dl víz

Paradicsomos-babos marharaguhoz:
60 dkg marhacomb
1 fej vöröshagyma
2 evőkanál olaj
1 teáskanál koriander
1 teáskanál római kömény
5 szem szegfűbors
1 chili paprika
2 teáskanál bazsalikom
3 dl házi sűrű paradicsomlé
só, bors
1 konzerv vörös bab

10 dkg barnarizs

Elkészítés:
A tortilla hozzávalóit tegyük dagasztó tálba és dolgoztassuk 5-6 percig. Fóliába csomagolva pihentessük szobahőmérsékleten 1 óra hosszát.
A rizst főzzük meg, lefedve hagyjuk pihenni, amíg elkészül a marharagu.
A marhacombot daraboljuk nagyon apró kockára. A vöröshagymát pucoljuk meg, daraboljuk apróra, majd dinszteljük meg. Érdemes fedeles, magas falú serpenyőben dolgozni, mert később lefedve főzzük a húst.
A fűszereket tegyük mozsárba és zúzzuk össze. Adjuk a megdinsztelt vöröshagymához, futtassuk meg, majd adjuk hozzá a marhahúst és pirítsuk fehéredésig. Öntsük bele a paradicsomlét, majd lefedve közepes lángon főzzük puhára illetve jó sűrűre. Amennyiben szükséges tegyünk még hozzá paradicsomlét. Kb. 1,5 óra alatt készíthetjük el. Ezután adjuk hozzá a babot és további pár percig, most már fedő nélkül főzzük össze. Ízesítsük sóval és borssal. Adjuk hozzá a főtt rizst és keverjük jól össze.
A tortilla tésztáját osszuk 6 egyenlő részre. Lisztezett felületen nyújtsuk egész vékonyra. A palacsinta sütőt forrósítsuk fel, majd süssük meg egyesével a lapok mind két oldalát. Fontos, hogy jó forró legyen a serpenyő. A tésztát közben érdemes konyharuhával letakarni, hogy melegek és puhák maradjanak.
Mindegyiket töltsük meg a raguval, tekerjük fel.

Tálalhatjuk fűszeres forró paradicsommártással, reszelt sajttal megszórva!





2015. május 23., szombat

Vanília mousse eperrel

Tudom, tudom... Még mindig eper, sőt elárulok egy titkot, a holnapi desszertünknek is köze lesz az eperhez. De ez most egy kicsit más. Nagyon gyors, egyszerű és különleges. Kitűnő lehet akár egy vacsora után is, ugyanis egy pohárkába nem olyan sok kalória van, mintha valamilyen süteményt tálalnánk fel.








Vanília mousse eperrel
Hozzávalók (6 boros pohárhoz):
1 dl tejszín
1 dl tej
3 tojás
1 teáskanál vanília kivonat
1/2 vaníliarúd kikapart belseje
1 evőkanál házi vaníliás cukor
3 evőkanál nyírfacukor
1 teáskanál kukoricakeményítő

30 dkg eper

Elkészítés:
A tejet és a tejszínt, a vanília kivonattal, a vaníliarúd kikapart belsejével és a vaníliás cukorral forrósítsuk fel 80°C-ra.
A tojásokat válasszuk ketté. A sárgáját keverjük ki a keményítővel, majd amikor elérte a tej a kívánt hőmérsékletet adjuk hozzá. Ekkor a hőmérsékletet csökkentsük egy kicsit és addig főzzük, amíg krémes állagú nem lesz. Tegyük félre és hagyjuk teljesen kihűlni.
A tojások fehérjét verjük fel kemény habbá a nyírfacukorral, majd két részletbe keverjük bele óvatosan a vaníliás krémbe.
Az epret mossuk meg, vágjuk apró kockára. Rétegezve tálaljuk poharakba.






2015. május 20., szerda

Füstölt sonkás-tejfölös rakott túrós galuska

Rájöttem arra, hogy a galuska elég jó dolog. Részben azért is mert gyorsan elkészíthető, illetve ugyanolyan sok változata van, mint a tésztás ételeknek. A tejföl, sajt és a házi füstölt sonka párosítás szerintem eléggé magyarosnak mondható és ki ne szeretné a magyaros ételeket? :)
Tálalhatjuk friss salátával, így igazi nyárias ebédet varázsolhatunk.






Füstölt sonkás-tejfölös rakott túrós galuska
Hozzávalók:
25 dkg túró
10 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
15 dkg fehér liszt
1 kávéskanál só
3 tojás
kb. 1 dl víz

1 evőkanál olaj
2 dl tejföl
10 dkg edami sajt
15 dkg házi füstölt sonka

Elkészítés:
A liszteket mérjük ki egy tálba. Tegyük bele a sót, üssük hozzá a tojásokat, majd folyamatos víz hozzáadásával keverjük ki. Az állaga természetesen olyan legyen, mint amilyen egy galuskáé. Nem jó, ha kemény és az sem, ha folyós.
Bő enyhén sós vízbe szaggassuk bele, majd forrástól számítva főzzük kb. 5-7 percig.
A sonkát daraboljuk egész apróra, majd fedő alatt pároljuk pár percig, hogy egy picit puhuljon, ezután pirítsuk le. Természetesen a boltinál illetve a baconnel nincs erre szükség.
A tésztát szűrjük le, forgassuk össze a tejföl felével illetve a sült sonkával és a kisült zsírjával. (Ha sok, akkor ne tegyük mindet hozzá.)
Vegyünk elő egy tepsit, aminek az alját illetve az oldalát kenjük ki olajjal. Kanalazzuk bele a kész galuskát. Tetejét kenjük meg a maradék tejföllel, majd szórjuk meg reszelt sajttal.
Előmelegített 220°C-os sütőbe vagy grill fokozaton pirítsuk a tetejére a sajtot.




2015. május 19., kedd

Tárkonyos-kakukkfüves csirkecombok, újburgonyával, cukkinivel és gombával

A tepsis csirkecombokat, én már csak így hívom, nagyon szeretem, mert nem csak finom, hanem nagyon jó íze lesz az összes zöldségnek, amit a hús mellé teszünk, illetve a zöldségek is egy jó ízt adnak a húsnak. Ezen kívül természetesen gyorsan elkészíthető, nem kell vele sokat foglalkozni, csupán betenni a sütőbe és már csinálhatjuk is tovább a teendőinket.







Tárkonyos-kakukkfüves csirkecombok, újburgonyával, cukkinivel és gombával
Hozzávalók:
3 nagy csirkecomb
só, bors
kakukkfű, tárkony
70 dkg újburgonya
1 közepes cukkini
4 fej gomba
1 fej vöröshagyma
1/2 citrom
1 dl száraz fehérbors
2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A burgonyát mossuk meg alaposan. A cukkinit szeleteljük vastagabb karikákra. A gombát és a vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk négy részre. A vöröshagymát lehet kisebb cikkekre is.
Tegyük az újburgonyát egy hőálló tál aljára. A combokat sózzuk, borsozzuk, majd helyezzük el a burgonya tetején. Szórjuk meg tárkonnyal és kakukkfűvel. Tegyük mellé a gombát, a cukkinit és a vöröshagymát. A citromot szeljük karikára és helyezzük el a combok tetején. Locsoljuk meg borral és olívaolajjal.
Előmelegített 200°C-os sütőbe süssük kb. 45 percig, majd fólia nélkül további 30 percig.




2015. május 18., hétfő

Füstölt sonkás, feta sajtos csavart kenyér

Kicsit újítottam reggelire, amit meg is köszöntek nekem. Sőt azt mondta az én drága párom, hogy legközelebb, azaz még a héten ismét süssek egy ilyen kenyeret, mert nagyon finom lett. Valóban tökéletes reggelire, főleg mert önmagába nagyon finom, de tálalhatunk hozzá bármilyen zöldséget. Úgy akkor már tényleg kerek lesz.






Füstölt sonkás, feta sajtos csavart kenyér
Hozzávalók:
450 g teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
15 g élesztő
6 g só
kb. 2,5-3 dl langyos tej
20 g olvasztott vaj

1 teáskanál libazsír
10 dkg házi füstölt sonka
7 dkg fetasajt

Elkészítés:
A lisztet mérjük ki egy tálba, adjuk hozzá a sót.  Az élesztőt keverjük ki a tejjel, majd tegyük a liszthez. Dagasszunk belőle rugalmas tésztát 7-8 perc alatt. Az utolsó 1-2 percben tegyük hozzá az olvasztott vajat. Enyhén lisztezett kelesztő tálba téve hagyjuk pihenne 1 óra hosszát.
A sonkát vágjuk nagyon apró kockára, majd pirítsuk meg serpenyőben. A feta sajtot is kockázzuk fel.
A megkelt tésztát nyújtsuk ki téglalap alakúra, kb. 0,5 cm vastagságúra. Kenjük meg vékonyan libazsírral. Osszuk el rajta egyenletesen a sült sonkát, a fetasajtot, majd tekerjük fel, mint a piskóta tekercset. Középen vágjuk ketté úgy, hogy a végét hagyjuk egészbe. Válasszuk ketté, majd megcsavarva tekerjük egymásra. Csípjük össze a végét, egy picit hajtsuk alá. Helyezzük lisztezett kenyérformába, takarjuk le és kelesszük duplájára.
Előmelegített 180°C-os sütőbe süssük kb. 40 percig.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni.




2015. május 17., vasárnap

Hagymás marha szelet, snidlinges újburgonyával

A vasárnapi ebéddel Balázsnak szerettem volna kedveskedni, ugyanis igazi pasis fogást sikerült készítenem. Melyik férfi ne szeretné a hagymás marha szeletet? Lehetett volna akár hagymás rostélyos is, de nem volt itthon sima olaj a hagyma karika sütéséhez, így más elképzelésem támadt. Az újburgonyát, mint köretet ilyenkor ki szoktam használni azt a lehetőséget, hogy addig készítem, amíg lehet kapni.Maradt még egy kevéske snidling a cserépben, ami pont tökéletesen illett az ebédhez.






Hagymás marha szelet, snidlinges újburgonyával
Hozzávalók:
60 dkg szeletelt marhacomb
3 nagy fej vöröshagyma
2 evőkanál olívaolaj
só, bors

Snidlinges újburgonyához:
50 dkg újburgonya
2 teáskanál libazsír
2-3 evőkanál víz
3 evőkanál snidling


Elkészítés:
A vöröshagymát pucoljuk meg, szeljük vékony karikára, majd olívaolajon egy pici sóval dinszteljük meg. A marha szeleteket sózzuk borsozzuk, helyezzük a hagymára, öntsük rá kevés vizet, majd fedő alatt kb. 1 óra alatt pároljuk puhára. Ez után távolítsuk el a fedőt és további 30 percig lassú tűzön addig süssük, amíg jó szaftos nem lesz.
A burgonyát mossuk meg alaposan, vágjuk vastagabb karikákra.
Olvasszuk fel egy serpenyőben a libazsírt, dobjuk rá a burgonyát, sózzuk meg, öntsünk rá egy kevéske vizet, majd fedő alatt 20 perc alatt pároljuk puhára. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt snidlinget és fedő nélkül további 5-7 percig pirítsuk le egy picit nagyobb lángon.
Tálalhatjuk ecetes uborka vagy fejes salátával.







2015. május 16., szombat

Kakaós gluténmentes palacsinta, epres túróval

Na jó, lehet túlzásba estem, de még mindig van eper a hűtőbe és még vannak terveim, hogy mit is lehetne készíteni. Ez az ötlet is hirtelen jött. Először úgy indult, hogy kaptunk levest és nem volt más dolgom illetve időm se nagyon, csak egy adag palacsintát sütni. Nah, milyen legyen? Mondjuk kakaós... gluténmentes... Töltelék? Ahogy kitaláltam másnap benézett anyu a munkahelyemre és megkérdezte, hogy kérek e házi túrót. Kérdem tőle, van most itt nálad? Hát még szép...! Naná, hogy kérek. A házi túrónál nincs jobb. Mondom neki, hogy pont jó lesz a palacsintámhoz. Veszek hozzá jó illatú, édes magyar epret és már kész is.










Kakaós gluténmentes palacsinta, epres túróval
Hozzávalók:
10 dkg kókuszliszt
10 dkg Schär mix C gluténmentes lisztkeverék
5 dkg hajdina liszt
5 dkg holland kakaópor
1/2 teáskanál xantángumi
3 tojás
1 evőkanál nyírfacukor
1 kávéskanál só
2,5 dl tej
2,5 dl víz

Sütéshez:
vaj

Töltelékhez:
50 dkg házi túró
2 evőkanál porcukor (nyírfacukorból és vaníliacukorból)
1/2 citrom leve
1 citrom reszelt héja
30 dkg eper

Elkészítés:
A palacsinta hozzávalóit a víz kivételével tegyük turmixgépbe, majd turmixoljuk krémesre. Öntsük ki egy tálba, majd hígítsuk tovább vízzel palacsinta sűrűségűre. Hagyjuk állni 30 percet, addig készítsük el a tölteléket.
A túrót törjük össze a porcukorral, keverjük ki a citrom levével és a reszelt héjával. Az epret csumázzuk le, mossuk meg és daraboljuk egész apróra. Tegyük a túróhoz és jól forgassuk bele.
Olvasztott vajjal kenjük ki a palacsinta sütőt, majd kezdjük el sütni a palacsintákat. Minden sütés előtt vajazzuk ki a serpenyőt.
Miután kihűlt töltsük meg epres túróval.









LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...