Koskacukor: Steak fűszeres karaj bugyantott tojással, hollandi mártással és köles golyókkal

2017. augusztus 1., kedd

Steak fűszeres karaj bugyantott tojással, hollandi mártással és köles golyókkal

Hétvégén megtartottuk az első házi bulit és felavattuk az ajándékba kapott grill sütőnket. Be kell vallanom, hogy bizony ketten vagyunk a házban, akik jól tudnak főzni. A férjem isteni puha husikat pakolt az asztalra, szuper salátákkal tálaltuk és elkészítettem első főzős-sütős steak burgonyámat, ami elég munkás volt, de megérte. Töpörtős pogácsával és őszibarackos sütivel vártuk a vendégeket. De nem csak ez történt velünk hétvégén. Szombat délelőtt Emma elkezdett araszolni, mára meg elég jól kifejlesztette a technikát, így már könnyen eljut olyan dolgokhoz, amit még nem kellene elérnie. Pár napon belül biztonságossá kell tegyük a lakást még mielőtt olyan helyen találnák, ami nem neki való. De még ez sem minden. Tegnap kibújt a bal oldali metsző foga, ma meg már a jobb is bújik mellette. Elég jól viseli, mert eddig se láz, se az a túlzott nyűgösség nem jellemzi és még az éjszakát is átalussza. Reméljük ennyivel megússzuk.









Steak fűszeres karaj bugyantott tojással, hollandi mártással és köles golyókkal
Hozzávalók 4 személy részére:
80 dkg szeletelt karaj
2 evőkanál dijoni mustár
3 teáskanál svájci steak fűszerkeverék

frissen őrölt bors
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 dl olaj

a buggyantott tojáshoz
4 tojás
1,5 liter víz
1 evőkanál ecet
csipet só

a hollandi mártáshoz
2 tojás sárgája
2 evőkanál fehérbor
1 teáskanál frissen facsart citromlé
10 dkg olvasztott vaj

frissen őrölt bors

a köles golyózhoz
25 dkg köles
2 teáskanál morzsolt petrezselyem
1 teáskanál morzsolt rozmaring

őrölt fehérbors
1 tojás
2 evőkanál csicseriborsó liszt (plusz a hembergetéshez)
3 dl olaj a sütéshez

Elkészítés:
A hús szeleteket sózzuk, borsozzuk. Az olajhoz adjuk a svájci teak fűszerkeveréket, a dijoni mustárt és a zúzott fokhagymát, majd kikeverjük és bepácoljuk a karajt. Pár órára a hűtőbe tesszük, végül forró serpenyőben mindkét oldalát megsütjük.
A buggyantott tojáshoz a vizet felforraljuk, beleteszünk egy evőkanál ecetet, majd örvényt csinálunk, amibe beleütünk egy tojást. Kb. 3 perc főzési idő után kiemeljük és a kész húsra helyezzük.
A hollandi mártáshoz a tojássárgáját tegyük egy fém tálba, ami illik arra a fazékra, amiben vizet forralunk. Adjunk hozzá két evőkanál fehérbort, majd gőz fölött keverjük krémesre. Amikor a tojás kihabosodott, csurgassuk folyamatosan hozzá az olvasztott vajat és gyorsan habverővel kevergetve addig verjük, amíg sűrű krémes nem lesz. Ízesítsük citromlével, sóval és fehérborssal.
A köles golyókhoz főzzük puhára a kölest háromszoros vízmennyiségben, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fűszerezzük, adjunk hozzá egy egész tojást, csicseriborsó lisztet, majd formáljunk golyókat. Forgassuk meg csicseriborsó lisztben, végül forró olajban süssük ki. Papírtörlőre szedjük, majd a hús mellé tálaljuk, hollandi mártással együtt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...