Koskacukor: Fűszeres, diós csirkefalatok mézes-mustáros joghurttal

2017. július 13., csütörtök

Fűszeres, diós csirkefalatok mézes-mustáros joghurttal

Eljött az a pillanat amikor már nem csak azon agyalok, hogy magunknak mit főzzek a következő hétre, hanem Emma menüjét is szertném színesíteni. Még egy-két hét kell azért, mire kipróbálunk már annyi féle zöldséget és gyümölcsöt, hogy variálni tudjam és utána már jöhet a husi is. Tegnap véget vetettünk 6 csirke életének. Híznak már egy hónapja anyuéknál. Teljesen hormon mentes és azt is tudjuk, hogy mit evett. Ennél finomabb és jobb nincs is. Kivettem a mellfiléből egy szép nagy adagot, felkockáztam és mélyhűtőbe tettem. Most már csak a sorára vár.
A fűszer és a dió még Emmának nem való, viszont mi imádjuk, és a csirkefalatokat is, így ebben a verzióban került az asztalra.









Fűszeres, diós csirkefalatok mézes-mustáros joghurttal
Hozzávalók 4 személyre:


80 dkg csirkemell
bors


a panírozáshoz:
8 evőkanál zsemlemorzsa
6 evőkanál dió
1/2 csokor aprított petrezselyem
2 szál rozmaring levelei
4-5 szál kakukkfű
3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
2 tojás
olaj a sütéshez

a mézes-mustáros joghurtos mártogatóshoz:
4 dl görög joghurt
2 teáskanál dijoni mustár
1 teáskanál majonéz
2 evőkanál citromlé
2 teáskanál méz
só, bors

a körethez:
10 dkg rizs
20 dkg fagyasztott kukorica
20 dkg fagyasztott zöldbab
2 evőkanál vaj


Elkészítés:
A csirkemellet kisebb csíkokra vagy kockákra daraboljuk. A diót a rozmaring és a kakukkfűvel együtt késes robotgépbe tesszük és aprítjuk. Hozzáadjuk a zsemlemorzsához, beleforgatjuk a petrezselymet. A csirkemell kockákat sózzuk, borsozzuk, meghempergetjük lisztbe, felvert tojásba és végül a fűszeres zsemlemorzsába. Forró olajba kisütjük.
A mártogatós alapanyagait kimérjük, jól kikeverjük és tálalásig hűtőbe helyezzük.
A rizst sós vízben megfőzzük. A kukoricát és a zöldbabot vajon megpároljuk, majd a főtt rizshez adjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...