Koskacukor: Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel

2017. július 19., szerda

Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel

Nem is tudom már annak az idejét sem, mikor készítettem pitát, pedig nagyon szeretjük. Főleg nyáron, amikor grillezni lehet a húst és a zöldségeket, jól megpakolni... na jó nem is írom tovább, szerintem a képek mindent elárulnak.
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is.








Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel
Hozzávalók 8 pitához
a csirkesalátához:
50 dkg főtt csirkemellfilé
1 kígyóuborka
5 dl görög joghurt
10 dkg kockára darabolt feta
2 teáskanál tzatziki fűszerkeverék
1 evőkanál frissen facsart citromlé
1 csokor apróra vágott friss kapor

a pitához:
20 dkg tönkölyliszt
10 dkg liszt + kevés a nyújtáshoz
1,5 dkg friss élesztő
1 kávéskanál só
1 teáskanál cukor
2 dl víz
1 evőkanál extraszűz olívaolaj

a csipszhez:
2 édesburgonya
2 dl olaj
1 teáskanál morzsolt rozmaring
1/2 teáskanál morzsolt kakukkfű
fleur de sel

továbbá:
salátalevelek

Elkészítés:
Az uborkát kis lyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk, és félretesszük 1/2 órára. A levét kinyomjuk, az uborkát a joghurthoz adjuk. Tzatziki fűszerkeverékkel, citromlével és kaporral ízesítjük. A csirkemellet szálaira szedjük, majd a fetával együtt a joghurtos öntetbe forgatjuk. Tálalásig hűtőbe tesszük.
A tésztához a liszteket kimérjük, elvegyítjük bennük a morzsolt élesztőt, a sót és a cukrot, majd az olívaolaj és a víz hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Kelesztőtálban, szobahőmérsékleten 40 percet pihentetjük. 8 egyenlő részre osztjuk, mindből gombócot formálunk. Az elsőt lisztezett felületen kb. 15 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Ugyanígy járunk el a többi tésztával is, majd konyharuhával letakarjuk 15-20 percre. Előmelegített, 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Rácsra helyezzük, és hűlni hagyjuk.
Az édesburgonyát meghámozzuk, nagyon vékony karikákra szeljük. Forró olajban kisütjük, papírtörlőre szedjük. Miután lecsöpögtettük az olajat, eltávolítjuk a papírt, és a batátát sóval, fűszerekkel ízesítjük.
Tálaláskor a piták végét levágjuk, és salátalevéllel, tzatzikis csirkesalátával töltjük meg mindegyiket. Az édesburgonyacsipsszel tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...