Koskacukor: Sárgabarack-lekváros, túrós kocka

2017. február 20., hétfő

Sárgabarack-lekváros, túrós kocka

Azt hiszem az elmúlt két hétben sikerült pótolnom az édesség utáni vágyamat, ugyanis terhességem alatt bármilyen cukros dolgot szerettem volna enni, égett a gyomrom tőle, így később már nem is próbálkoztam. Karácsonykor csak legeltettem a szemem a zserbón, a bejglin és a többi finomságokon. Most viszont ezerrel gyártok mindig valamit, hogy ne legyen üres itthon az édesség doboz. Természetesen ettől függetlenül még mindig odafigyelek arra, hogy miből sütök, milyen alapanyagokat használok fel, mert bizony a mohóság és a sok édesség egy idő után megállíthatatlanul gyarapítja az embert. Ez a sárgabarck-lekváros, túrós kocka is ilyen formában készült. Ajánlom mindenkinek, akár ünnepnapokra is, mert sok, kisebb kockákra fel lehet szeletelni, így vendégvárónak kitűnő választás.
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin februári számában is.










Sárgabarack-lekváros, túrós kocka
Hozzávalók 30 x 35 cm-es tepsihez
30 dkg fehér tönkölyliszt + kevés a nyújtáshoz
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 teáskanál sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
15 dkg nyírfacukor
2 tojás
20 dkg tejföl

a töltelékhez:
25 dkg mascarpone
50 dkg félzsíros túró
3 dkg étkezési keményítő
2 csomag Nyírfacukor Bourbon vanília (2 x 10 g)
2 tojás
10 dkg nyírfacukor
1 citrom reszelt héja
1 üveg Nyírfacukor sárgabaracklekvár (23 dkg)

a tálaláshoz:
nyírfaporcukor

Elkészítés:
A liszteket kimérjük, elvegyítjük bennük a sütőport és a szódabikarbónát. A tojást a nyírfacukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a tejfölt és végül a lisztes elegyet.  A sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk, egyenletesre simítjuk.
A mascarponét kikeverjük a keményítővel, hozzáadjuk az áttört túrót, a nyírfacukrot, a vaníliás cukrot, a tojást és a citromhéjat. A tésztára öntjük a tölteléket, és a tetején kiskanállal elosztjuk a lekvárt. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. A süteményt a formában hagyjuk kihűlni.
Óvatosan kiemeljük, felkockázzuk, majd tálaláskor nyírfaporcukorral megszórjuk.




2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a cikket! ki fogom próbálni mindenképp!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finoman néz ki az édességeid. Csapatunk édesség webáruházban jártas.
    Szép Napot!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...