Koskacukor: Töltött káposzta

2014. január 2., csütörtök

Töltött káposzta

Elkészítettem életem első töltött káposztáját. Eddig ez mindig anyukám feladata volt, de most arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem is meg kell próbálkoznom. Igaz még karácsony előtt készült, de szinte egyből ment a fagyasztóba, mert jó pár napon keresztül nem is ebédeltünk itthon. Az a jó benne, hogyha az embernek már nincs kedve főzni, kivesz egy adagot a mélyhűtőből, felmelegíti és már eheti is. Olyan, mintha akkor főzte volna. Jó sok tejföllel szeretem.
Az a jó, hogy ahány ház annyiféleképpen kerül az asztalra. Főzhető bográcsban, kemencében, pataki tálban, vaslábasban és mindegyiknek más íze lesz.
Én most pataki tálba toltam a sütőbe 4 órára, közben meg készülődtem a karácsonyra.



Töltött káposzta
Hozzávalók (12 db):
1 kg darált sertéshús
8 dkg árpagyöngy
35 dkg füstölt oldalas
12 levél savanyú káposzta
1 kg apró káposzta
szemes bors
só, bors
pirospaprika
majoránna
1 fej vöröshagyma
2 ek. olaj

Rántáshoz:
3 ek. olaj
2 ek. liszt
1 tk. pirospaprika

Elkészítés:
Áztassuk be a pataki tálat előtte legalább egy órával.
A káposztát mossuk meg. A vöröshagymát vágjuk apró kockára és dinszteljük meg az olajon.
A darált sertéshúst ízesítsük be sóval, borssal, pirospaprikával és majoránnával, majd adjuk hozzá az árpagyöngyöt és a vöröshagymát. Készítsünk gombócokat és csomagoljuk be egy-egy káposztalevélbe. A tál aljára oszlassuk el egyenletesen az apró káposzta felét, erre helyezzük a töltelékeket, közé mehetnek a füstölt oldalasok,  majd jöhet a káposzta másik fele. Öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje.
180°C-os sütőbe tegyük és kb. 4 óráig süssük készre.
Készítsük el a rántást. Az olajat hevítsük fel, szórjuk rá a lisztet, pirítsuk egy kicsit, majd vegyük le a tűzről. Pirospaprikával szórjuk meg, adjunk hozzá a káposzta levéből, ha nagyon kevés maradt, akkor egy kis vizet és amikor már besamelmártás szerűségűre sűrűsödött öntsük rá a káposzta tetejére.
Kanál segítségével keverjük össze óvatosan, majd toljuk vissza a sütőbe, amíg fel nem forr még egyszer.


2 megjegyzés:

  1. Tudod, hogy én még sosem készítettem? Irigyellek, hogy Te már "túl vagy" rajta! ;-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem bonyolultabb, legközelebb vállald be te is! ;)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...