Koskacukor: Sajtos-kolbászos kiflik

2014. február 5., szerda

Sajtos-kolbászos kiflik

Év elején teljesült a vágyam, megkaptam a Bosch MUM robotgépet, amivel már nagyon jó haverok lettünk. Egyszerűen imádok vele dolgozni. Kapott egy saját polcot a kamrába, így nem kell mindig eldobozolnom. Nagyon könnyen tisztítható és az a jó benne, hogy rengeteg munkámat segíti egyszerre. Turmixol, zöldséget szeletel vagy sajtot reszel, húst is tud darálni illetve citrusprés is van hozzá, bár talán ez az amit nem igazán fogok kihasználni. De sosem lehet tudni. Szinte minden nap előveszem és amióta meg van sokkal nagyobb örömmel sütök kenyeret vagy péksüteményeket. Egyszerűen fantasztikusan dagaszt. Sajnos a kis kezemmel hiába ragadtam meg a robotgépemet nem tudtam vele ilyen jól megdagasztani, ráadásul a 450W-jával nem sokáig bírta szegényke. Szó szerint kinyírtam a villanyszerelő szerint. Most a 900W-os gépem remélem hosszú életű lesz, főleg úgy, hogy nem is kínzom túl nagy adagokkal. Ugyanis rájöttem, hogy inkább gyakrabban sütök. Változatos is illetve nem egy hátrány, hogy frissen finomabb minden.
Nah, de rátérek a kolbászos kiflikre. Reggelire valami kolbászos melegszendvicset ettem volna, de azután hirtelen eszembe jutott, hogy láttam valakinél korábban valamilyen kiflit, amin sonka és felvágott volt és sütőbe volt összesütve. Mintha Áginál lett volna.... Gyorsan beütöttem ...konyhán innen kerten túl és a receptek között megtaláltam. Ez az... ezt fogom megsütni.
Este elkészítettem a kifliket, másnap reggel megpakoltam és a sütőbe toltam fél órára. Máris ettük a friss finom, meleg kolbászos, sajtos "papucsokat". Természetesen saját házi kolbásszal készültek. :)


Köszönöm szépen Ági a receptet!



Sajtos-kolbászos kiflik
Hozzávalók (6 nagy kiflihez):
40 dkg tk. tönköly búzaliszt
10 dkg BL80 fehér liszt
3 dkg friss élesztő
3 dl langyos tej
1 tojás
1 ek. méz
1 tk. só
4 ek. olívaolaj

Töltelékhez:
6 ek. tejföl
házi kolbász
10-15 dkg edami sajt

Elkészítés:
Kevés langyos tejbe keverjük el a mézet és morzsoljuk bele az élesztőt. Pihentessük 15 percig.
A liszteket mérjük ki, keverjük hozzá a sót. A maradék tejjel keverjük ki a tojást.
A liszthez adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt és a tojásos tejet, majd kezdjük el dagasztani. A vége felé csurgassuk hozzá az olajat.
Hagyjuk kelesztő tálba duplájára kelni, 45-50 perc. Gyúrjuk ismét át, vágjuk 6 részre, majd formáljunk cipókat. Pihentessük 10-15 percig. Nyújtsuk ovális alakúra, tekerjük fel és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Éles késsel vágjuk be jó mélyen, de a kifli végeit  hagyjuk épen.
Lehet azonnal sütni is, csak akkor várjunk ismét legalább 20-30 percet amíg ismét megkel, kenjük meg tejföllel, pakoljuk meg kolbásszal és sajttal. Vagy mehet a hűtőbe és másnap reggel végezzük el. Ekkor viszont hideg sütőbe kezdjük sütni, maximum hőfokon. Így fél óra lesz.
Ha előmelegített sütőbe tesszük akkor 200°C-on kb. 20 perc alatt kész van. Kinek ahogy kényelmes. Reggel jobban szeretem, ha frissen tudjuk fogyasztani.


4 megjegyzés:

  1. Brigi! De jó! Nagyon örülök, hogy megtetszettek a kiflik! :) Most szívesen megkóstolnék egyet a tieid közül, mert nagyon klassz lehet házi kolbásszal! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Házi kolbásszal tényleg nagyon finom, bár szerintem ezek a kiflik mindenféle változatban gyorsan elfogynak. :)

      Törlés
  2. Hmmm, ez nagyon finom lehet!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Szofi süsd meg egyszer te is, kár kihagyni! :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...