Koskacukor: Töltött káposzta

2015. október 25., vasárnap

Töltött káposzta

Most egy teljesen klasszikus receptet hoztam, amihez sok kérdés merült fel bennem, amikor neki kezdtem a főzéshez. Ezért is gondoltam arra, hogy néha érdemes régi recepteket is közzé tenni, mert bárkinek szüksége lehet rá, annak ellenére, hogy egyszerű. Életem második töltött káposztája. Nagyon szeretjük, bár mégsem készítjük el itthon. Hogy miért? Kis adagot nem lehet főzni, de természetesen most is ment a fagyóba. Karácsonyig azért mégis van még két hónap, addig meg már nem tudtunk várni. Megkívántuk... Bevásároltunk, majd neki láttunk!






Töltött káposzta
Hozzávalók (12 darabhoz):
1,5 kg darált sertéslapocka

bors
1 evőkanál majoranna
1 evőkanál fűszerpaprika
12 dkg gersli
1 kis fej vöröshagyma
olaj
30 dkg füstölt oldalas
12 levél savanyú káposzta
60 dkg savanyú apró káposzta
szemes bors
1 evőkanál lestyán

Rántáshoz:
2 evőkanál liszt
4 evőkanál olaj
2 evőkanál pirospaprika

Elkészítés:
A vöröshagymát pucoljuk meg, daraboljuk apróra, majd dinszteljük meg kevés olajon, majd várjuk meg amíg teljesen kihűl.
A káposztákat mossuk ki. A leveleket szedjük szét, a vastagabb torzsáját vágjuk ki.
A fűszereket (só, bors majoranna, fűszerpaprika), a gerslit és a kihűlt hagymát tegyük a darált húshoz, majd jól dolgozzuk össze. Csomagoljuk őket a leveles káposztába. Tegyük a levelet a markunkba úgy, hogy középre essen. Helyezzük bele a húsgombócot, hajtsuk fel a káposztát alulról, majd jobbról balra és tekerjük fel. Ezután a bal oldali csücsköt nyomjuk vissza a húsba.
A lábas aljára (fontos, hogy ne a legkisebbet válasszuk, ami otthon van :) ), tegyünk egy kevés apró káposztát, ezután mehet a füstölt oldalas, majd a töltelékek. A tetejére a maradék apró káposzta, szemes bors és a lestyán. Öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje.
Lassú tűzön főzzük addig, amíg a káposzta nem puhul meg. Kb. 4-5 óra hosszára van szüksége.
A végén készítsük el a rántást. Hevítsük fel az olajat, szórjuk rá a lisztet, pirítsuk meg, majd vegyük le a tűzről és tegyük hozzá a pirospaprikát. Miután csomómentesre kevertük adjunk hozzá a káposzta levéből pár evőkanállal. Annyit tegyünk hozzá, hogy hígabb állagot kapjunk, majd öntsük vissza. Ismét várjuk meg míg felforr és főzzük még további 5 percig.
Tálaljuk friss kenyérrel, tejföllel!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...