Koskacukor: Mézes-mustáros csülök

2016. január 17., vasárnap

Mézes-mustáros csülök

Disznóvágás ide - disznóvágás oda, azért a háztáji húsnál nincs is jobb. Hétvégén nagy melóba voltunk. Azt hiszem szép malacot választott Balázs, mert 30 kg kolbászt és 8 kg grill kolbászt hoztunk össze, ami 4 féle ízesítésben készült illetve ezen kívül még lett csülök, karaj és pár zacskó comb. No, meg a szokásos hurka-kolbászról nem is beszélve. Volt vele dolog rendesen, éppen ezért el is fáradtunk. Ma délután egy picit sikerült pihennem, holnap pedig indul újra a hét. Ilyenkor jó lenne, ha még egy nappal hosszabb lenne a hét, ami persze ismét vasárnap. :)
Kezdjük akkor egy finom csülök recepttel, ha már disznóvágás után friss húst tehetünk az asztalra.
Megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. januári számában is.







Mézes-mustáros csülök 
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg csontos hátsó csülök
3 dl ananászlé
1 vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
2 evőkanál mustár
2 evőkanál méz
1 evőkanál só
a párolt káposztához:
1 kis fej lila káposzta
1 evőkanál kacsazsír
1 evőkanál cukor
1 lila hagyma
4 evőkanál mazsola
1 teáskanál egész kömény
2 babérlevél
2 dl vörösbor
2-3 evőkanál vörösborecet

őrölt bors
a burgonyakörethez:
50 dkg burgonya
1 fej vöröshagyma
1 szál rozmaring
1 evőkanál kacsazsír

őrölt bors

Elkészítés:
A sót a megtisztított csülökhúsba alaposan belemasszírozzuk. A mézet kikeverjük a mustárral, és ezzel is bekenjük. Magas falú jénaiba tesszük, aláöntjük az ananászlét. A vörös- és a fokhagymát megpucoljuk, feldaraboljuk, és a csülök mellé tesszük. Alufóliával alaposan letakarjuk, majd előmelegített, 180 fokos  sütőben kb. 2 óra alatt puhára pároljuk.
A káposztát kettévágjuk, a torzsáját eltávolítjuk, és szép vékonyra karikázzuk. A lila hagymát megpucoljuk, felaprózzuk. Egy nagyobb lábasban felhevítjük a kacsazsírt, majd karamellizáljuk benne a cukrot. Rászórjuk a lila hagymát, és pár percig dinszteljük. Ezután mehet bele a káposzta és a mazsola. Felöntjük borral, meglocsoljuk vörösborecettel, ízesítjük köménnyel, babérlevéllel, sóval, frissen őrölt borssal, és fedő alatt puhára pároljuk.
A burgonyát héjában, sós vízben puhára főzzük. Miután egy kicsit kihűlt, meghámozzuk, és villával durvára törjük. A vöröshagymát megpucoljuk, felaprózzuk, és kacsazsíron puhára dinszteljük. Közben sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a friss rozmaringot. Beleforgatjuk a tört burgonyát, és átmelegítjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...