Koskacukor: Sajtos stangli

2013. október 8., kedd

Sajtos stangli

Sikerült kiválasztanom ismét egy fantasztikus receptet, most Andrea sajtos stangliját készítettem reggelire. Andi - Arany Tepsi - blogjára már korábban ellátogattam és begyűjtöttem rengeteg péksütis receptet. Úgyhogy nem ez az első, amit tőle sütöttem meg. A szokásos módon tegnap este kenyérsütés közben megdagasztottam, kelesztettem, formáltam, majd ment a hűtőbe. Reggel már nem sok dolgom volt vele, nagyon finom szendvics készült belőle. Legközelebb is el fogom készíteni. Csak egy kicsit módosítottam rajta, 1/3-át készítettem el, viszont arányaiban kicsit több sajtot tettem bele és füstöltet illetve a liszt fajtákat kevertem.

Köszönöm szépen Andrea a receptet! 

Sajtos stangli
Hozzávalók:
10 dkg tk. tönköly búzaliszt
10 dkg tk. rozsliszt
10 dkg BL80 fehér liszt
1,5 dkg élesztő
2 dl langyos tej
2 dkg olvasztott vaj
1 tk. cukor
1 kk. só
5 dkg füstölt sajt
1 tojás sárgája

Tetejére:
1 egész tojás felverve
reszelt mozzarella sajt

Elkészítés:
A tejben keverjük el a cukrot és az élesztőt, hagyjuk felfutni 15 percig. A többi hozzávalót mérjük ki egy tálba, majd adjuk hozzá az élesztős tejet és dagasszuk simára kb. 10 percen keresztül. Hagyjuk meleg helyen, amíg duplájára kel.Osszuk 4 egyenlő részre, majd  formáljunk belőle 4 cipót. Nyújtsuk oválisra, majd a két végét hajtsuk fel és tekerjük fel a tésztát, balról jobbra. Zsírpapírral bélelt tálcára helyeztem és mentek a hűtőbe. Természetesen egyből ki lehet sütni, akkor hagyjuk még 20-30 percet pihenni. Kenjük meg sütés előtt egy felvert tojással és szórjuk meg sajttal. Előmelegített sütőbe, illetve hűtőből kivéve mehet hideg sütőbe 180°C-on 25 perc alatt elkészülnek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...