Koskacukor: Szülinapi hétvége

2013. november 18., hétfő

Szülinapi hétvége

A hétvégén ünnepeltük a születésnapunkat. Mind a kettőnknek novemberbe van és csupán 1 hét van közöttünk, legalább egyszerre tudunk ünnepelni. :) Nagy készülődésbe voltunk már csütörtök óta, ugyanis hétvégén vendégek voltak nálunk. A menün illetve a tortán már hetekkel ezelőtt elkezdtem gondolkodni, de persze mindig közbe jöhet valami. Jelen esetben is megtörtént sajnos.
Az ünneplés két napig tartott, szombaton a párom szülei, vasárnap az én szüleim voltak hivatalosak hozzánk. Bevallom első olyan alkalom volt, amikor több főre kellett főzzek, illetve családi ebéden házi gazda is először voltam. Több éve főzök és sütök már, bíztam benne, hogy ezzel nem is lesz gond, de a mennyiségek kitalálása elég nagy fejfájást okozott. El is számoltam magam, de legalább jövő héten nem kell főzzek. :) A másik nagy probléma az idő. Állandóan rohan és csak azt veszi észre az ember, hogy hoppá már dél van, de még semmi sincs kész. Másnap már kicsit rutinosabb voltam és szervezettebben ment a dolog. Imádok készülődni, vendégül látni családtagokat, barátokat csak mégis ez egy kicsit új volt még számunkra. Pénteken kezdtük a főzést. A főétel kacsaleves volt, házi cérna metélttel illetve flamand barna sörös marharagu. Nah, ennek a receptjét is számos helyen keresgéltem a végén több helyről összeválogattam egy számomra szimpatikusat. Sikerült jól összerakni, ugyanis a visszajelzések alapján nagyon ízlett mindenkinek. Ezekkel már előrébb voltam a nagy napra. Ezen kívül került még az asztalra fűszeres pácolt tarja, görög salátával illetve sajttal töltött húsroládok krokettel, vörösboros meggyöntettel.
Ami kifogott rajtam a ragu mellé kínált zsemlegombóc, másnap petrezselymes tojásos galuskát készítettem, ami gyorsabban elkészült és tudtam, hogy garantáltan sikerülni fog. :)
Szombatra a párom kedvencét készítettem, puncs torta, vasárnapra pedig egy Raffaello-t.
Összességében úgy vélem nagyon jól sikerült minden ahhoz képest, hogy első alkalommal szerveztünk családi lakomát, sokat tanultam és tudom már legközelebb, mit kell máshogy csinálni.
Receptjeimet leírom, de sajnos képek csak a tortákról készültek, sajnos nem tudtam a szokásos ceremóniát végigcsinálni... "várj ne egyél, előbb fotó van" !
A levest nem részletezem úgy készítettem, mint bármelyik húslevest, rengeteg zöldség, sok kacsa aprólék és majoránnával, sóval, borssal ízesítettem.


Flamand barna sörös marharagu
Hozzávalók:
5 kg marhalábszár
1 l barna sör (ennél sokkal többet írtak, de szerintem ennyi bőven elég, nagyon finom sűrű szaftos ragu lett a végére, ha 5 litert tettem volna bele, mint amennyit írt a recept el sem főtte volna, lehet az igazi nem ilyen, de nekünk így is ízlett)
6 fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt szalonna
4 tk. magos mustár
4 ek. sűrített paradicsom
6 nagy babérlevél
3 tk. kakukkfű
10 szem bors

2 paradicsom
1 paprika
5 kocka étcsokoládé
2 ek. barnacukor

Elkészítés:
A szalonna zsírját kisütjük, majd a felkockázott vöröshagymát megdinszteljük rajta. Rátesszük a darabolt marhalábszárat (az eredeti recept alapján egyesével lisztbe kellett volna forgatni és forró olajba csak éppen picit megsütni, majd így a hagymára tenni, nah most ez 5 kg-nál szerintem kivitelezhetetlen, elkezdtük így, de 20 perc után rájöttünk, hogy ezt a részét kihagyjuk), felöntjük a sörrel, teszünk bele babérlevelet, fokhagymát, kakukkfüvet, szemes borsot és végül sózzuk ízlés szerint. Bele helyezzük a paprikát és a paradicsomot egészbe. (Én minden leveshez, pörkölt vagy ragu féleséghez szoktam tenni.) Szépen lassan alacsony lángon vaslábasban megfőzzük. Amikor már a felénél tart hozzáadjuk a mustárt és a sűrített paradicsomot, ha már puha a hús, akkor a legvégén a csokoládét és a cukrot. Ne hagyjátok ki, ha ilyet készítetek, kell bele! Először én is csodálkoztam és ahogy bele tettük, egy kicsit másabb lett az íze és nagyon finom.

Sajttal töltött húsroládok krokettel, vörösboros meggyöntettel:
Hozzávalók:
2 kg darált sertéshús

bors
2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem

Közepébe:
20 dkg csíkokra vágott sajt

Panírozáshoz:
4 tojás
liszt
zsemlemorzsa

Kroketthez:
1 kg krumpli
8 marék liszt
4 tojás sárgája
só, bors
szerecsendió
zsemlemorzsa

Vörösboros meggyöntet:
1 kg meggy
3 dl vörösbor
2-3 ek. cukor
őrölt fahéj és szegfűszeg
2 ek. keményítő

Elkészítés:
Nem bonyolult a húst ízesítjük, rudakat formálunk, megtöltjük sajttal (lehet bármilyen), panírozzuk és megsütjük. A kroketthez a krumplit megfőzzük, amikor kihűlt hozzátesszük a tojást, ízesítjük és annyi lisztet teszünk hozzá, hogy lágy, de gyúrható tésztát kapjunk. Elosztjuk 8 felé, hosszú rudat sodrunk, feldaraboljuk és vizes kézzel formázzuk, zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajba tesszük.
A meggyöntethez a meggyet a borral felforraljuk, ízesítjük és egy picit turmixoljuk, hogy ne csak egész meggy legyen benne. Én mélyhűtött meggyből készítettem, befőttből is nagyon finom, csak akkor ne az egész levét tegyük hozzá, mert akkor már inkább meggyszósz lesz belőle. Ezzel pedig a húst kell locsolgatni, nem mellé kanalazni. :)

Fűszeres tarja:
Hozzávalók:
15 szelet tarja
2 ek. szárított zsálya
1 ek. mozsárban tört egész koriander
1 ek. szárított rozmaring
1 ek. szárított kakukkfű
4 gerezd fokhagyma
só, bors
4 dl olaj

Elkészítés:
A fenti pácot elkészítjük, belemártjuk egyesével a hús szeleteket és legalább 24 órára hűtőbe tesszük. Nagyon jól eltalált fűszer kombináció. Másnap tepsibe tesszük, alá öntünk egy kevés vizet és alufólia alatt 1,5 óra alatt puhára sütjük.

És akkor most jöjjenek a torta receptek:

Puncs torta:
Hozzávalók (26 cm átmérőjű tortaformához):
Piskótához:
120 g liszt
80 g étkezési keményítő
2 csapott kk. sütőpor
6 tojás
3-4 ek. víz
1 cspiet só
180 g cukor
1 tasak vaníliás cukor

Töltelékhez:
80 g puha mazsola
100 g dió
80 g cukrozott citrom és narancshéj
100 g étcsokoládé
1 ek. kávé
1 dl tej
40 g cukor
1-1 citrom és narancs reszelt héja
1 dl rum
150 g vaj
1/2 dl málnaszörp
20 db babapiskóta

100 g szederlekvár

Mázhoz:
200 g porcukor
3 ek. citromlé
3 ek. rum
1 kk. málnaszörp
2 ek. vaj

50 g darált dió
2 dl növényi habtejszín

Elkészítés:
Ezt a tortát mindenféleképpen fogyasztás előtt egy nappal kell elkészíteni.
Először is délelőtt megsütjük a piskótát. A tojások fehérjét a cukor 2/3-ával felverjük. A lisztet és a keményítőt kimérjük, hozzá keverjük a sót és a sütőport. A tojások sárgáját a cukor 1/3-ával habosra keverjük, majd a felvert habhoz adjuk és rászitáljuk a lisztes keverék felét. Elkeverjük nagy határozott mozdulattal, majd hozzá szitáljuk a maradékot. Ismét keverünk rajta, majd vajazott lisztezett formába öntjük. (Csak az alját kell kikenni.) Előmelegített 180°C-os sütőbe 35-40 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt három részre kell vágni.
Délután elkészítjük a tölteléket. A mazsolát forró vízzel leöntjük, állni hagyjuk, majd leszűrjük. A diót durvára daráljuk, a citrushéjakat pedig apróra daraboljuk. A piskótakarikák közül a középsőt feldaraboljuk és elkeverjük a dióval, a citrushéjakkal és a mazsolával. A tejet felforraljuk a vaníliás cukorral, beletördeljük a csokoládét, a kávét és a rumot hozzá öntjük és a reszelt citrushéjakkal illetve a vajjal simára keverjük, majd a piskóta keverékhez adjuk. Isteni illatú rumos pépet kapunk.
Elővesszük a tortaformát, aljára teszünk egy piskóta lapot, megkenjünk forró szederlekvárral, majd a rumos pép felét rásimítjuk. A babapiskótákat málnaszörpös vízbe forgatjuk és elhelyezzük szépen sorba. Mehet rá a maradék pép, illet tetejére a másik piskóta lap, amit szintén megkenünk forró lekvárral. Egy éjszakára hűtőbe tesszük úgy, hogy valamilyen nehezéket teszünk a tetejére. (Én egy jénait találtam.)
Másnap elkészítjük a mázat, bevonjuk a tetejét, az oldalát tejszínhabbal és darált dióval díszítjük. 4-5 órát kell hagyni a hidegen szeletelés előtt, hogy a máz megszilárduljon.





A recept Lajos Mari és Hemző Károly: 66 torta receptkönyvből származik. Több tortát megsütöttem már innen és mind bevált. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akik szeretik a házi hagyományos tortákat.

Raffaello torta:
Hozzávalók ( 26 cm átmérőjű tortaformához):
Piskótához:
150 g liszt
120 g cukor
6 tojás
1/2 cs. sütőpor

Krémhez:
5 dl tej
1 cs. vaníliás pudingpor
3 ek. cukor
2 tábla fehér csokoládé
50 g kókuszreszelék
1 tk. kókusz aroma
5 dl tejszínhab
1 cs. zselatin
4 ek. víz

Díszítéshez:
3 dl tejszínhab
2 ek. kókuszreszelék
50 g pirított darált mandula

Elkészítés:
A piskótát előző nap délelőtt megsütjük.
A tojások fehérjét felverjük a cukor 2/3-ával, a sárgáját az 1/3-ával habosra keverjük. A sütőporos lisztes keveréket a tojássárgájával felváltva a fehérjéhez adjuk, majd pár mozdulattal összekeverjük. Vajazott, lisztezett tortaformába kb. 40 perc alatt, előmelegített 180°C-os sütőbe megsütjük.
A krémet este elkészítjük. Megfőzzük a pudingot, beleolvasztjuk a csokoládét, elkeverjük benne a kókuszt és az aromát. A zselatint 4 ek. vízzel elkeverjük és felmelegítjük. Éppen csak addig kell, amíg a zselatin el nem olvad. Teszünk hozzá a krémből, majd az egészet hozzáadjuk a pudinghoz. A tejszínhabot felverjük, majd a langyos krémhez keverjük. Nem kell megvárni, míg teljesen kihűl, így simábbra lehet kavarni.
A piskótalapot 3 részre osztjuk, majd megtöltjük úgy, hogy a tortaformába visszahelyezzük, így nem folyik szét. A tetejére mindig hagyok egy keveset, így tuti nem szárad ki reggelre. Nem kell félni, hogy híg, másnapra meg fog szilárdulni.
Másnap reggel lehet díszíteni tetszés szerint.
A piskótát úgy szerettem volna csinálni, hogy külön mind a hármat, egy kókuszosat, egy mandulásat és egy simát, de sajnos nem volt most időm. Úgy biztos még jobban hasonlított volna a Raffaellóhoz, de így is nagyon finom volt.



És nem utolsó sorba sósnak Limara - vajas pogácsáját készítettem, amiből legközelebb dupla mennyiséget sütök, mert kevésnek bizonyult. :)
A receptet most egy az egybe Limara receptje alapján készítettem, semmit nem változtattam rajta, csak ajánlani tudom mindenkinek.


Köszönöm szépen Limara a receptet!








4 megjegyzés:

  1. Nem semmi felhozatal.... Boldogságos szülinapot Nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igyekeztem, hogy mindenki kedvére tudjon válogatni. :)

      Törlés
  2. Hú, az tuti, hogy senki nem panaszkodott a menü miatt:) Boldog szülinapot kívánok Neked és a párodnak:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...