Koskacukor: Házi majonéz

2014. november 4., kedd

Házi majonéz

Egy ideje nem veszek itthonra majonézt, ha éppen nagyon ritkán valamihez szeretnénk enni elhatároztam inkább készíteni fogok. Lehet, hogy drágább, de legalább tudom, hogy nincs tele minden vacakkal. Anyukám régen sokszor készített, de valahogy utána elfeledkeztünk róla és inkább vettünk. Sajnos... a házi sokkal finomabb.
Tudatos vásárlónak tartom magam, mert sokszor elolvasom egy-egy dolog mit tartalmaz és sok esetben teszem vissza a polcra, mert néha olyan hozzávalókat tartalmaz, amit nem értek miért kellett beletenni. Bár biztos meg van az oka, mert olyat helyettesít, ami mondjuk drágább lenne vagy éppen az állagát javítja.





Házi majonéz
Hozzávalók:
125 ml olívaolaj
1 tojás sárgája
1 teáskanál citromlé
1 teáskanál fehérborecet
2 teáskanál mustár
1 teáskanál nyírfacukor
só, bors

Elkészítés:
A tojás sárgáját tegyük egy kisebb, de magas falú tálba, majd habverővel folyamatosan keverjük úgy, hogy a kimért olajat lassan hozzácsurgatjuk. Készíthetjük turmixgépbe vagy botmixerrel.
Mire elfogy az olaj, szép krémesnek, habosnak kell lennie. Ízesítsük citromlével, fehérborecettel, mustárral, cukorral, sóval, borssal. Jól keverjük össze. Üvegbe, lezárva tárolva és hűtőbe téve pár napig eláll.

4 megjegyzés:

  1. Hogy drágább lenne a házi majonéz, nem hinném, igaz, szerintem (de nemcsak szerintem) nem olívaolaj kell hozzá, hanem valamilyen semleges ízű, pl. napraforgóolaj. Én egyszer készítettem extra szűz olívával, és kidobtam, mert ehetetlen volt, olyan erős volt az íze.
    És remélem, nem haragszol, ha teszek még egy megjegyzést, de botmixerrel ezen a módon nem működik a majonézkészítés (tapasztalat mondatja velem, bolti majonézt még kirándulásra sem vettünk soha). Botmixerrel csak egész tojással működik úgy, hogy tojást és olajat meg egyéb ízesítőket beteszel a pohárba, és a botmixerrel fél perc alatt összemixeled. Turmixgépben, bevallom még sosem próbáltam csinálni, de szerintem abban is a botmixeres elvén működik.
    Amúgy meg... abszolút egyetértek, a házi majonéznek vizet se vihetnek a bolti akármik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Botmixerrel és turmixgéppel sem próbáltam még, de láttam róla videókat. Ott valóban egybe tettek bele mindent, de úgy nem mertem kipróbálni. De azért köszönöm szépen a hozzászólást, legközelebb akkor így csinálom, egy kicsit gyorsabban elkészül. Bár ahogy én készítettem úgy sem vett igénybe sok időt. Extra szűzzel én sem készíteném, mert annak tényleg erősebb az íze, csak salátába vagy kenyérbe, ha éppen olyat sütök, akkor használom. Természetesen sima napraforgó olajjal is jó, de mivel egyáltalán nem vagyok híve neki, csak fánkot vagy ritkán rántott húst sütök benne, ezért ritkán is van itthon. Amit én használok olívaolajat nem olyan erős az íze és mindenfélét ezzel készítek. Bár lehet hozzászoktam az ízéhez, mint a tönköly és zablisztekhez, meg ahhoz, hogy fele annyi cukorral sütök. :) De teljesen egyetértek veled mindenben! Éljen a házi majonéz!!!

      Törlés
  2. Azért nem ördögtől való az a napraforgóolaj sem. ;) :)
    Nyugodtan próbáld ki az egész tojásos majonézt. Én is úgy készítettem régebb, mint ahogyan te itt leírtad, de a botmixeres változat a szó szoros értelmében megvan fél perc alatt. Amióta kipróbáltam, nem is készítettem másfélét. Amiért jobban szeretem, az az, hoyg egy fokkal könynedebb, mégha több olaj is van benne (bár arányaiban nem), valószínű a tojásfehérje csinálja, hogy könnyedebb, habosabb legyen. Ha rákeresel a félperces majonézre, a blogomat dobja ki elsőként, mondom, nyugodtan próbáld ki a leírásom szerint. Ha nagyobb a tojás, akkor belemehet a 2,2-2,3 dl olaj is. Érdekes módon, ha hígnak ítéled a végeredményt, azt jelenti nem tettél elég olajat hozzá, és még kell egy keveset tenni majd összedolgozni. Sőt, én tejből is csinálok majonézt, szintén így, botmixerrel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban első! :) Elmentettem és köszönöm szépen. Legközelebb kipróbálom így, kíváncsi vagyok, hogy milyen. Úgyis mindig kísérletezek a konyhában. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...