Koskacukor: Sült karaj friss fűszerekkel és zöldségekkel

2017. szeptember 5., kedd

Sült karaj friss fűszerekkel és zöldségekkel

Hihetetlen, de Emma két nap múlva már 8 hónapos lesz. Közel egy hónapja tapasztalom azt, hogy egyre jobban anyás, ami bizony megnehezíti a kötelező házimunkát, mint a főzést. Nyaralás alatt rájöttem, hogy hiába akartam én előző napokban kétszer elaltatni, neki igazából egy hosszúra van szüksége és azt beosztja egész délutánra. Ez nekem pont arra jó, hogy megfőzök, összepakolok, de ugye sokszor mire készen lennék, már fent is van. Most módosítottam ezen. Mivel egész délután fent van estig, kell neki egy kis pihenő, egy kis séta, ráadásul most már mehetünk ebben az időben, mert bizony a kánikula is elmúlt. Tehát délelőtt olyat kell főzzek, amit mellette eltudok készíteni. Rövidebb időkre lefoglalja magát, ami pont jó arra, hogy ilyen könnyen összekészíthető fogásokat tálaljak ebédre. Így amíg ő alszik, jut egy kis idő magamra is. Egyébként korábban is sokszor sütöttem ebben a formában húsféléket, szerintem a legjobb ízt adja.







Sült karaj friss fűszerekkel és zöldségekkel 
Hozzávalók 4 személy részére
30 dkg burgonya
20 dkg répa
20 dkg paszternák
2 vöröshagyma
1 fej fokhagyma
4-5 szelet csontos karaj
2-3 szál bazsalikom
2-3 szál rozmaring
5-6 szál kakukkfű
1 kis csokor petrezselyem

bors
3 evőkanál olívaolaj
2 dl víz

Elkészítés:
A zöldségeket meghámozzuk, nagyobb darabokra szeleteljük. A karaj szeletek mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk. Egy nagyobb jénaiba tesszük a zöldségeket, ráhelyezzük a sertéshúst, majd a friss fűszernövényeket. Meglocsoljuk olajjal és vízzel, végül lefedjük alufóliával és előmelegített 180 fokos sütőbe helyezzük, 1,5 óra alatt puhára pároljuk.
Köretként illik hozzá bármilyen párolt zöldség vagy saláta, savanyúság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...