Koskacukor: Marokkói csirkecombok, édesburgonyás kölesfasírttal

2018. január 24., szerda

Marokkói csirkecombok, édesburgonyás kölesfasírttal

Az utóbbi időben nem olyan sok hasonló étel készül nálunk. Ennek az idejét sem tudom már, mikor főztem, de imádjuk ezt az ízvilágot. Emma miatt a kevésbé fűszeres ételek vannak előnyben, mivel ugyanazt esszük most már. És végre, ma az egész hús darabot is elfogadta. Szépen haladunk. Olyan kis tündéri. Azzal kezdjük az ebédet, hogy kap egy kis kanalat vagy villát, attól függően én mivel szeretném etetni. Elkezd bűvészkedni a tányérjában, közben tudom etetni. Néha belemászik, de feleslegesen nem koszolja össze a kezét. Később rájön, hogy az is kell ami nálam van. Mivel együtt ebédelünk még ott van az én evőeszközöm, úgyhogy jön a felnőtt villa vagy felnőtt kanál. Akkor már nem is jó az ő kis bébi evőeszköze, hát a nagy az mégiscsak érdekesebb. Ekkor jön a csere. A lényeg, hogy a végére mind a ketten jól lakunk.









Marokkói csirkecombok, édesburgonyás kölesfasírttal
Hozzávalók (4 személy részére):
4 csirkecomb
1 evőkanál füstölt paprika
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt római kömény
1 kávéskanál őrölt cayenne bors
3 gerezd fokhagyma
3 cm friss reszelt gyömbér
2 babérlevél
50 ml olaj

bors
1 vöröshagyma
40 dkg konzerv darabolt paradicsom
20 dkg konzerv csicseriborsó
1 dl víz

az édesburgonyás köleshez:
15 dkg köles
1 sült édesburgonya
1 tojás
2 evőkanál aprított petrezselyem

frissen őrölt fehérbors
őrölt szerecsendió
a panírhoz:
zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj

Elkészítés:
A fűszereket, a fokhagymával, a gyömbérrel és a babérlevéllel együtt az olajhoz adjuk, majd turmixoljuk és bepácoljuk a combokat. Fóliával letakarva egy éjszakára a hűtőbe helyezzük, de minimum 2-3 óráig pihentetjük. Tepsibe tesszük, aprított vöröshagymával, megszórjuk, majd mellé tesszük a csicseriborsót és a konzerv paradicsomot. Kevés vizet aláöntünk, végül fóliával letakarva, előmelegített 180 fokos sütőbe helyezzük 1 óra hosszára. Ezután kivesszük, a fóliát eltávolítjuk és további fél órára visszatoljuk.
A kölest háromszoros mennyiségű vízben puhára, kicsit ragacsosabbra főzzük. Az édesburgonyát (amit megsüthetünk a hús mellett a sütőben fóliába csomagolva) összetörjük és a kész kihűlt köleshez adjuk. Belekeverünk egy tojást, majd fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval és friss petrezselyemmel. Pogácsákat formázunk, zsemlemorzsába megforgatjuk, majd kevés olajon mindkét oldalukat megsütjük.
A megsült csirkecombokra kanalazunk a paradicsomos csicseriborsóból és köles fasírttal tálaljuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...