Koskacukor: Pita 2.

2013. október 27., vasárnap

Pita 2.

Korábban már próbálkoztam a pita sütésével, de nem igazán akart összejönni, majd elolvastam nagyon fontos, hogy a sütő kellőképpen elő legyen melegítve. Most odafigyeltem, hogy valóban jó forró sütőbe tegyem be. A recepten is módosítottam egy kicsit, fele arányban használtam csak tönköly lisztet a nagyobb siker érdekében. Éssss igen...! Sikerült. Amikor benéztem a sütő ajtaján pár perc elteltével és megláttam, hogy "lufik" sorakoznak a sütőmben nagyon nagy öröm ért. :) Most már bátrabban fogom elkészíteni vacsira.


Pita
Hozzávalók (4db):
112,5 g tk. tönköly liszt
112,5 g fehér liszt BL55
1 kk só
15 g élesztő
kb. 140 ml langyos víz
2 kk olívaolaj

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit gyúrjuk jól össze, de a vizet csak apránként adjuk hozzá, mert liszttől függ, hogy mennyire lesz szükség. Dagasszuk addig, amíg rugalmas nem lesz, olajjal kikent tálba hagyjuk 1 órát pihenni.
Vágjuk 4 részre, formázzunk cipókat és így is pihentessük pár percig. Addig lehet készíteni a tölteléket.
Ezután nyújtsunk 15-17 cm átmérőjű kerek lepényeket, helyezzük sütőpapírra és pihentessük további 20 percig. Ez alatt melegítsük elő a sütőt 230°C-ra. A sütőpapírt húzzuk rácsra és toljuk a sütőbe 4-5 percre. Ennyi idő elég arra, hogy átsüljön.
A töltelék tetszőleges. Mi most lila káposztát, paradicsomot, paprikát, vöröshagymát, répát tettünk bele, fűszeres csípős húsgolyókkal és kapros joghurtos öntettel locsoltuk meg.



2 megjegyzés:

  1. Szépen felpúposodtak a piták, és finom volt a töltelék is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most valóban feljöttek. A forró sütő csodákra képes. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...