Koskacukor: Burgonyás kenyér 2

2013. szeptember 12., csütörtök

Burgonyás kenyér 2

Már korábban feltettem a blogomra egy Burgonyás kenyér receptet, de kicsit kísérleteztem még rajta. Az is nagyon finom volt, de szerintem ez most még jobb lett. Eszméletlen puha, szaftos kenyér várt reggel.





Hozzávalók:
20 dkg főtt krumpli
25 dkg tk. tönköly búzaliszt
8 dkg réteszliszt
17 dkg BL80-as kenyérliszt
2 dkg élesztő
2 kk. só
1 tk. cukor
1,5 ek. olaj
kb. 3 dl folyadék a krumpli főző levéből

szóráshoz:
szezámmag

Elkészítés:
A krumplit hámozzuk meg és vágjuk apróra, majd főzzük puhára. Öntsük le a levét, de nem dobjuk ki, kell majd a kenyérhez. A krumplit törjük össze és várjuk meg míg kihűl.
Mérjük ki a liszteket, adjuk hozzá az élesztőt, a cukrot, a sót és a kihűlt burgonyát. Folyamatosan adjuk hozzá a folyadékot dagasztás közben, figyelni kell mennyit vesz fel. Függ a krumpli és a liszt fajtájától is. Majd a vége felé az olajat.
30-40 perc alatt kelesszük a duplájára. Ezután jól gyúrjuk át még egyszer, ha egy kicsit ragadna, akkor lisztezett felületen. Vágjuk ketté, majd sodorjuk kb. 30 cm. hosszúra. Fonjuk körbe és helyezzük kenyér formába. Letakarva még 20 percet kelesszük. Közbe melegítsük elő a sütőt 220°C-ra. Helyezzünk be egy vízzel teli edényt.
Mielőtt sütőbe helyeznénk, spricceljük meg vízzel és szórjuk meg szezámmaggal.
15 percig magas hőfokon, majd 180°C-on süssük még 40 percet.



2 megjegyzés:

  1. Látszik rajta, hogy milyen finom kenyérkét készítettél! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, nagyon finom. Köszönöm szépen! :) Nálad is sok finomság van. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...