Koskacukor: Gnocchi, gorgonzola szósszal

2014. április 16., szerda

Gnocchi, gorgonzola szósszal

Tudjátok már, hogy oda vagyok az olasz ételekért, de bevallom a gnocchi valahogy kimaradt eddig az életemből. Szombatra valami gyors ebédet szerettem volna készíteni, így erre gondoltam. Végül gyorsnak mégsem mondható, de így, hogy reggel megfőztem a krumplit, már csak össze kellett gyúrnom a tésztát és kifőzni. A sajtszószt pillanatok alatt el lehet készíteni.
Viszont őszinte leszek, nem ez lett a kedvenc olasz specialitásom. Lehet azért is, mert nem vagyok oda a krumpliért, csak különböző változatába szeretem, ahol nem ez dominál. Még jó, hogy sok lett a mártás, így elnyomta a krumpli ízét. Érdekes a szilvás gombóccal nincs semmi probléma, de valahogy ez mégsem jött be. Lehet, majd legközelebb paradicsomos szósszal is elkészítem, hátha úgy elnyeri a tetszésemet.





Gnocchi, gorgonzola szósszal
Hozzávalók:
500 g krumpli
50 g tk. tönköly búzaliszt
50 g rétesliszt
1 tojás
só, bors

Továbbá:
30 g vaj
1,5 ek. liszt
3-4 dl tej
100 g gorgonzola sajt
só, bors, szerecsendió

Elkészítés:
A krumplit főzzük meg héjában, így nem lesz nagyon vizes és kevesebb lisztet igényel az összeállításnál.
Pucoljuk meg, törjük össze és hagyjuk kihűlni. Üssünk hozzá egy tojást, sózzuk, borsozzuk és annyi lisztet adjunk hozzá, hogy gyúrható, közepesen lágy tésztát kapjunk. Lehet kisebb gombócokat formálni, vagy egy hosszú rudat és eldarabolni kisebb kockákra. Villa segítségével mintázzunk rá mélyebb barázdákat.
Forrásban lévő sós vízben főzzük ki.
A szószhoz olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, majd öntsük fel tejjel. Először 3 dl-el, ha szükséges adjunk még hozzá. Ne legyen olyan sűrű, mint a hagyományos besamelmártás. Morzsoljuk bele a sajtot, ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval. Addig keverjük, amíg teljesen el nem olvad.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...