Koskacukor: Hosszan sült kecskecomb, magos mustáros burgonyasalátával

2017. május 18., csütörtök

Hosszan sült kecskecomb, magos mustáros burgonyasalátával

Lassan elérkezik a mi életünkben is, hogy hamarosan lesz egy saját lakásunk. Már nem is kell rá sokat várni, úgyhogy nagy feladatok állnak most előttünk. A legnagyobb csoda az életünkben azért mégis csak Emma marad, de azt hiszem a következő örömünk az lesz, hogy végre a saját lakásunkba léphetünk be. Az álmaim konyhája azért még várat magára, de legalább a tér hozzá, már adott. :) A következő időszakban a feladatunk lesz feltérképezni mire lesz szükségünk és otthonossá alakítani. Emmának végre egy saját szobája lesz, óriási térrel, csupa rózsaszínben pompázva. Na jó, nem vagyok akkor rózsaszín párta, de azért bevallom szeretem ezt a színt, ráadásul egy gyönyörű kislánynak mi más színt is választhatnánk. Az idei év úgy néz ki, sok mindent tartogatott illetve tartogat még számunkra. De addig is, a jelenlegi konyhába marad a sütögetés, ahol már 24 fok van, de engem tavaly sem ijesztett meg a meleg és én bármikor képes vagyk bekapcsolni a sütőt.








Hosszan sült kecskecomb, magos mustáros burgonyasalátával
Hozzávalók:
1,5 kg kecskecomb (2 db kicsi)
2 fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
2 teáskanál mustármag
2 teáskanál koriandermag
2 teáskanál morzsolt majoránna
2 tesákanál morzsolt rozmaring
4-6 babérlevél (összetördelve)
50 ml olaj

frissen őrölt bors
3 dl száraz fehérbor

a burgonya salátához:
1 kg saláta burgonya
12 dkg vörös lencse
1 lilahagyma
3 evőkanál fehérborecet
2 evőkanál citromlé
3 teáskanál magos mustár
4 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 teáskanál méz
frissen őrölt bors


Elkészítés:
A kecskecombot sózzuk és borsozzuk. A fűszereket kimérjük egy kisebb tálba, hozzáadjuk az olajat, majd bedörzsöljük vele a húst és egy tűzálló tálba helyezzük. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk. Az utóbbit egészben hagyjuk, a vöröset pedig nagyobb kerezdekre daraboljuk és a combok mellé tesszök. Aláöntjük a száraz fehérbort, majd alufóliával betakarjuk és előmelegített 170 fokos sütőbe helyezzük, 4-5 óra alatt puhára pároljuk.
A saláta burgonyát egészben megfőzzük, feldaraboljuk. A vöröslencsét szintén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és a burgonyához adjuk. A lilahagymát megpucoljuk, apróra daraboljuk, hozzáadjuk a többi alapanyagot és krémesre keverjük. Egy kevés vízzel felöntjük, majd a burgonyára öntjük és óvatosan összeforgatjuk. Miután kihűlt, tálalásig hűtőbe tesszük. Érdemes előző nap elkészíteni, hogy az ízek jobban összeérjenek.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...