Koskacukor: Falafel, citromos-kapros joghurttal és salátával

2015. április 18., szombat

Falafel, citromos-kapros joghurttal és salátával

Sajnos mostanában nem sok időm marad az itthoni munkára és a főzésre sem. Az elmúlt hetekben többször megosztottuk a főzés kérdését illetve olyan is előfordult, hogy már késő este lett kész az ebéd, így már nem maradt erőm semmihez, csupán arra vágytam, hogy az ágyba essek. Eléggé megváltozott illetve még fog is az életünk. Ugyanis egy hét alatt annyi mindent történt velünk, mint máskor egy év alatt. Közöttük van az is, hogy el kell költöznünk, mert a tulajdonosnak szüksége van a lakásra. De szerencsére elég gyorsan megoldódott a problémánk, már megtaláltuk az új lakást, ahol a konyha csillagos ötös. Május 2-án lesz a nagy költözés, úgyhogy várhatóan lesz egy pár nap amikor nem leszek jelen, de majd pótolok. Mai napra nem főzést terveztem, de 4 órát sikerült töltenem illetve töltenünk a konyhába. Drágaságom segített nekem, ugyanis a rossz idő ellenére, holnap mégsem mondtuk le a grillezést. Bepácoltuk a husikat, a salátát elkészítettük illetve, hogy ne maradjunk ma sem illetve holnap sem desszert nélkül, azok is elkészültek. Jah, és a vacsora egy jó film mellé.
Korábban már egyszer próbálkoztam a falafellel, de valamiért nem sikerült. Most nem fogott ki rajtam, sütőbe sütöttem. Így nem csak egészségesebb, de még olajszag sem lett a konyhába. Megállapítottuk, hogy legközelebb dupla adagot készítünk, mert nagyon-nagyon finom lett!






Falafel, citromos-kapros joghurttal és salátával
Hozzávalók:
Falafelhez:
1 konzerv csicseriborsó
1 csokor petrezselyem
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál koriander
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál barna rizsliszt (vagy csicseriborsó liszt)
1/2 teáskanál só
1 kávéskanál bors
1 chili paprika

Citromos-kapros joghurt öntethez:
150 g joghurt
1 evőkanál friss kapor
1 evőkanál frissen facsart citromlé
só, bors

Salátához:
1/2 fej jégsaláta
1 nagy paradicsom
1 szál újhagyma
1 nagy retek
1/4 uborka
1 fehér paprika
10 dkg feta sajt

Elkészítés:
A falafel hozzávalóit tegyük késes robotgépbe és addig turmixoljuk, amíg egyneművé nem válik. Formázzunk golyókat, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd spricceljük meg olajjal és helyezzük előmelegített 200°C-os sütőbe kb. 40 percre.
A joghurtos öntethez a kaprot daraboljuk apróra, tegyük a joghurtba. Facsarjunk bele egy kevés citromlevet, majd ízesítsük sóval és borssal.
Vegyünk elő két nagy tányért. A saláta hozzávalóit daraboljuk tetszés szerint, osszuk el a tányérokon, szórjuk meg kockára vágott feta sajttal.
A kész falafelt helyezzük el a salátán és kanalazzunk rá a joghurtos öntetből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...