Koskacukor: Piskótatekercs házi levendulás sárgabaracklekvárral

2015. április 23., csütörtök

Piskótatekercs házi levendulás sárgabaracklekvárral

A reggelit egy joghurttal indítom, de nem veszem meg az ízesítettet, mert tele van mindenfélével, csak éppen gyümölcsöt nem tartalmaz. A zöldségesnél sincs még nagy választék, a téli gyümölcsöket meg már unom. De mégis ne legyen unalmas, ezért inkább felbontok egy házi lekvárt és egy teáskanállal teszek bele. Kikeverem és kész is. Ízes, gyümölcsös és egészséges. Egyik nap kinyitottam a "lekváros" szekrényt, ahol felfedeztem ezt a levendulás baracklekvárt. Teljesen elfelejtettem már, hogy ilyet is készítettünk. Tehát miután felbontottam és megkóstoltam, egyből eszembe jutott, hogy mennyire passzolna egy piskótatekercsbe, ami ettől a lekvártól igencsak különlegessé válna. Nehogy már az egészet joghurttal egyem meg. :)
Nagyon finom gluténmentes piskótát sikerült sütnöm. Szépen feltudtam tekerni, nem tört el és másnap is puha maradt. Hogy meddig maradt volna puha az nem derült ki, mert gyorsan elfogyott, már úgy kellett rászólnom Balázsra, hogy nekem is hagyjon már egy picit. :) Azt hiszem legközelebb is készítek ilyet, hiszen nem is tart sokáig és nagyon nagyon finom.







Piskótatekercs házi levendulás baracklekvárral
Hozzávalók (20x25 cm-es tepsihez):
60 g Schär mix C gluténmentes lisztkeverék
18 g kukoricakeményítő
20 g kókuszliszt
1 kávéskanál xantán
60 g nyírfacukor
15 g házi vaníliás cukor
50 g olvasztott vaj
4 tojás

házi levendulás sárgabaracklekvár
porcukor

Elkészítés:
A tojásokat válasszuk ketté.
A kétféle cukrot keverjük össze. A liszteket, a keményítővel és a xantánnal mérjük ki egy tálba.
A tojások sárgáját keverjük ki az olvasztott vajjal, a fehérjét pedig verjük habbá a cukrokkal.
Öntsük a felvert habhoz a kikevert tojások sárgáját, majd szitáljuk hozzá két-három részletbe a liszteket. Óvatosan forgassuk bele.
A tepsinket béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a tésztát. Osszuk el egyenletesen.
Előmelegített 180°C-os sütőbe süssük készre kb. 15-17 perc alatt. Még melegen tekerjük fel a szélesebbik oldalánál fogva és így hagyjuk kihűlni. Ezután tölthetjük kedvenc lekvárunkkal.
Szórjuk meg porcukorral és már szeletelhetjük is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...