Koskacukor: Teljes kiőrlésű magvas formakenyér

2013. augusztus 13., kedd

Teljes kiőrlésű magvas formakenyér

Folyamatosan kísérletezek most a kenyereken, szerintem ez is nagyon jól sikerült. Kívül ropogós, belül puha lyukacsos és szaftos, nem száradt ki. Van benne 50 g rétesliszt. Ez úgy történt, hogy már olyan fáradt voltam amikor készítettem, hogy nem néztem mit veszek ki a kamrából. A kenyér liszt helyett ez került a kezembe, csak mikor szórtam bele, akkor láttam, hogy ez egy kicsit más. :) De nem tett kárt benne.





Hozzávalók:
Öregtésztához:
200 g tk. tönköly búzaliszt
200 g víz
1,5 g élesztő

Továbbá:
100 g tk. tönköly búzaliszt
200 g rozsliszt
50 g rételiszt
150 g BL 80-as kenyérliszt
350 g víz
15 g élesztő
1 tk. só
2 ek. olaj
100 g magvak

Elkészítés:
Sütés előtti este begyúrtam az öregtésztát. 3 órát hagytam az asztalon pihenni, majd betettem a hűtőbe. Másnap este elővettem, a többi hozzávalót kimértem, hozzá adtam, kivéve az olajat és a magvakat. Jó 10 percig robotgéppel bedagasztottam. A végén hozzá adtam az olajat, gyúrtam még egy kicsit, majd a magvakat. Amikor már egyenletesen elvegyültek a tésztába, akkor lefedtem a kelesztő tálat és jó 30 perc alatt duplájára kelt. Ezután kiborítottam egy deszkára, kilapítottam, kinyomtam belőle a levegőt és veknit formáztam belőle. Ki lisztezett formába helyeztem és ismét 30 perc alatt duplájára kelesztettem. Bevágtam a tetejét, megszórtam egy pici liszttel és betettem a 230°C-ra előmelegített gőzös sütőbe. 20 perc után levettem 180°C-ra és kivettem a vizet.





2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Én alapból teszek a családnak készített kenyerekbe réteslisztet. Sokat javít az állagán, lágyítja szerintem :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Akkor csak nem rontottam el. :) Egyébként tényleg az állaga tökéletes lett.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...