Koskacukor: Tejszínes eper fagyi

2014. június 9., hétfő

Tejszínes eper fagyi

Ééééés igen! Meg van a fagyi gépem! :) Már vártam rá, hogy az egyik kedvenc áruházamba elérhető legyen, mert emlékeztem, hogy tavaly is volt pici pénzért. Nagyon sok fagyiba csalódtam már és a legnagyobb gond az, hogy nálunk, bár ezt többször is említettem már, nincs egy normális cukrászda vagy fagyizó, ahol igazi krémes olasz vagy csak hasonló fagyit lehetne enni. Nagyon szomorú az is, hogy sajnos minden sütemény és fagyi (bár azt írják 4 dkg) egyre kisebb lesz az ára meg egyre jobban nő.
Ezen a hosszú hétvégén nem kellett főzzek, mert minden nap ünnepeltünk valamit és vendégségből vendégségbe mentünk. Ma apuék hoztak a cukrászdából krémest, ugyanis lassan már csak ezt vagyok hajlandó megenni, mert ebbe legalább nincs növényi tejszínhab, amitől egyébként rosszul vagyok. A lényeg, hogy a krémes elfért a tenyerembe. A magassága pedig 2 ujjnyi volt. Egyszerűen hihetetlen.
Szóval ezek a csalódások vezettek folyamatosan ahhoz, hogy be kellett szerezzek egy fagyi gépet.
Mivel még egy picit tart az eper szezon, ezért gondoltam, hogy ezzel kezdem és ezután megállás nélkül jönni fogok fagyi receptekkel, ugyanis nagyon megtetszett. Jah, és gyorsan meg van, nem igényel sok időt. Csak időbe ki kell találni, mert előtte egy nappal be kell tenni a mélyhűtőbe a tálat. :)






Tejszínes eper fagyi
Hozzávalók (1 liter):
300 g eper
250 g mascarpone
200 g habtejszín
200 g joghurt
40 g porcukor
1 tk. citromlé

Elkészítés:
Az epret, a mascarponét, a joghurtot, a porcukrot és a citromlét tegyük egy tálba és botmixerrel keverjük simára. A tejszínt verjük fel, de nem kell teljesen keményre. Keverjük össze, majd tegyük a hűtőbe pár óra hosszára.
Ezután töltsük fagyi gépbe és 40 perc alatt el is készül a krémes tejszínes fagyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...