Koskacukor: Vaníliás diós fagyi

2014. június 19., csütörtök

Vaníliás diós fagyi

A második fagyi próbálkozásom már főzött krémes, gondoltam ezzel is kísérletezek egy kicsit. Hát mit ne mondjak, nagyon ízlett. Teljesen más mint a gyümölcsös. Igazi krémes és ahogy kikerült a gépből már kanalaztuk is.
A fagyi készítésnek van egy előzménye. A dió pirítása.... :)
Reggel miután megsütöttem a cseresznyés focacciat, úgy gondoltam ha már meleg a sütő akkor beteszek egy adag diót pirítani. Aham.... Úgy elfeledkeztem róla, hogy mikor valami büdöset éreztünk, akkor is a szomszédot szidtam, hogyan tud korán reggel büdöset főzni. :) Majd kimentem egyszer csak a konyhába és persze én voltam a ludas. A dióm szénné égett. Nah, akkor jöhet a következő 10 dkg. Ezt már a páromra bíztam, mert én készülődtem, mentem dolgozni. Hát, erről is lekéstünk, mert mire megnéztem már ez is ehetetlen lett volna. A harmadik 10 dkg mellett ott ültem és folyamatosan kukucskáltam befele mérgesen, természetesen ez már nem akart gyorsan pirulni, de a végére csak sikerült. Tanulság: a dió gyorsan pirul sütőbe mellette kell ülni. :)








Vaníliás diós fagyi
Hozzávalók:
300 ml tejszín
250 ml tej
5 tojás sárgája
1 vanília rúd kikapart belseje
3-4 ek. nyírfacukor
100 g pirított dió

Elkészítés:
A tejet és a tejszínt forraljuk fel a vaníliarúd kikapart belsejével. A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral. Miután felforrt a tej, vegyük alacsony lángra. A kikevert tojáshoz tegyünk egy pár kanál forró tejet, ezzel keverjük el, majd így csurgassuk a többihez. Addig főzzük míg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, ne forraljuk fel újra, mert rántotta lesz. :) A diót daraboljuk össze és adjuk a krémhez. Hűtsük ki, majd tegyük hűtőbe egy éjszakára.
A fagyi gép is már csücsüljön a mélyhűtőbe legalább 24 órát. Kb. 30 perc alatt készre keverhetjük a fagyi gép segítségével.




4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, csoda finom lehet! :) Ügyi vagy! A dió pirítását én száraz serpenyőben végzem kis lángon, néha-néha megrázogatva. Egyszerűbb és kevesebb energiát fogyaszt. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így szoktam általában, de most mivel be volt kapcsolva a sütő, gondoltam egyszerűbb lesz. Maradok a serpenyős verziónál, akkor legalább tuti mellette fogok állni. :)

      Törlés
  2. Hmmmm, szinte érzem az ízét! Azt hiszem vennem kell diót...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feltétlen ;) Annyira jó ez a fagyi géppel készített fagyi, hogy azóta nem is vettem boltit. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...