Koskacukor: Sült fokhagyma krémleves

2014. december 22., hétfő

Sült fokhagyma krémleves

Azt azért nem mondhatnám, hogy hétvégén túlságosan hideg volt és azért esett jól ez a forró krémleves, ugyanis a megszokotthoz képest igen tavaszias időjárás érte el hazánkat, aminek bevallom annyira nem örülök. Nagyon szuper lenne, ha karácsonykor leesen az első hó, de ennek sajnos nem sok esélyét látom, főleg úgy, hogy az előrejelzés szerint 10 fok körül fog alakulni a hőmérséklet. Na jó, ennyit az időjárás jelentésről. Ettől függetlenül tegnap könnyű ebédet készítettem. Mellé palacsintát sütöttem, de hogy milyet az legyen meglepetés.






Sült fokhagyma krémleves
Hozzávalók:
5 fej fokhagyma
1 evőkanál extra szűz olívaolaj


1 liter húsalaplé
1 fej vöröshagyma
2 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
só, bors
kakukkfű
1 dl tejszín

Elkészítés:
A fokhagymát bontsuk gerezdekre, tegyük alufóliára, locsoljuk meg olívaolajjal, szórjuk meg egy kis sóval, majd csomagoljuk be és már mehet is az előmelegített 200°C-os előmelegített sütőbe 15 percre, majd kicsomagolva süssük tovább 180°C-on 10 percig.
A vöröshagymát daraboljuk apróra, kevés olajon pirítsuk meg, majd öntsünk rá egy kevés húsalaplét. Szórjuk meg liszttel, folyamatosan keverjük habverővel és öntsük rá az összes alaplét. A fokhagymákat nyomjuk ki a héjából, majd tegyük hozzá. Sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítsük. Miután felforrt, turmixoljuk simára, majd tejszínnel krémesítsük.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...