Koskacukor: Csokoládés-narancsos sajttorta

2014. december 14., vasárnap

Csokoládés-narancsos sajttorta

Egyre izgatottabb vagyok és az jár a fejembe, hogy meg lesznek e az ajándékok, sikerül mindent beszerezni és a karácsonyi menüm, illetve a sütemények folyamatos böngészése közben felírtam e mindent a bevásárló listára. Mivel az ünnepig minden nap dolgozok, így a mai napon kívül még a jövő hét vége lesz az, amikor kicsit jobban ráérek majd délután. Akkor fogom sütni a bejglit, a szaloncukrok készítésébe vetem be magam illetve a szokásos ünnepi kalács a párom kedvéért. Nah, nagyjából elárultam mindent, de azért lesznek még meglepetések. :)
Ma van advent harmadik vasárnapja és erre az alkalomra leptem meg magunkat ezzel a csokoládés-narancsos sajttortával. A receptet egy nagyon jó kis blogról lestem le, ahol sok finomság található. Pontosan innen, és természetesen ismét a google fordító segített. :) Kicsit csökkentettem a cukor mennyiségén illetve nyilván egy kis liszt csere volt, hogy egészségesebb legyen, ha már ennyi süti készül mostanában. Szerintem így is elég édes volt. A narancsos részét kicsit intenzívebbé tettem a házi narancs lekvárommal, illetve én azért tettem a narancs levéből is, tutira akartam menni. A narancs és a csoki párosítás ismét elvarázsolt. Nem hiába jó barátok!









Csokoládés-narancsos sajttorta
Hozzávalók (26 cm átmérőjű tortaformához):
Tésztához:
125 g hideg vaj
40 g nyírfacukor
150 g teljes kiőrlésű liszt
10 g holland kakaópor
1 evőkanál hideg víz

Sajttorta részhez:
500 g mascarpone
70 g olvasztott vaj
100 g nyírfacukor
2 evőkanál étkezési keményítő
1/2 narancs leve
1 narancs reszelt héja
1 evőkanál házi narancslekvár
3 tojás
1/2 vaníliarúd kikapart belseje

Csoki réteg:
75 g étcsokoládé (minimum 60%-os)
180 ml víz
2 evőkanál cukor
1 csomag zselatin (10 g)

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180°C-ra.
A tésztához a lisztet, a kakaóport és a cukrot keverjük össze, daraboljuk hozzá a hideg vajat és egy pici víz segítségével gyors mozdulatokkal állítsuk össze a tésztát. Nyújtsuk ki akkorára, amekkora a sütőformánk, majd tegyük bele. Mehet is a sütőbe kb. 15-17 percre. Vegyük kis és hagyjuk kihűlni.
A sütőt most 170°C-ra állítjuk és egy kis edénybe vizet teszünk az aljára, hogy gőz keletkezzen.
Addig elkészítjük a sajttorta részét.
A tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét verjük kemény habbá.  A mascarponéhoz adjuk először az olvasztott vajat és a tojások sárgáját, a cukrot és az étkezési keményítőt amit jól kikeverünk. Hozzá adjuk továbbá, a narancs reszelt héját, a vaníliarúd kikapart belsejét, a narancslekvárt és a narancs levét. Ismét megkeverjük, majd beleforgatjuk a felvert fehérjehabot. Tortaformába öntjük és visszatoljuk a gőzös sütőbe. Másfél órán keresztül sütjük, szép lassan.
Amikor már a teteje szép aranybarna és a közepe is szilárdnak tűnik, akkor nyitott sütőajtó mellett hagyjuk kihűlni.
Hűtőbe tesszük egy éjszakára.
Másnap elkészítjük a csokiréteget.
A vízből 4 evőkanállal félreteszünk és elkeverjük a zselatinnal. A maradékot felmelegítjük és hozzá adjuk a csokoládét illetve a cukrot. Addig kevergetjük, amíg teljesen el nem olvad a csoki és a cukor is. Ezután hozzáöntjük a zselatint folyamatos kevergetés közben, - a legjobb, ha ezt habverővel csináljuk-, majd gyorsan a torta tetejére öntjük. Hagyjuk megdermedni és már szeletelhetjük is.
A tetejét reszelt narancshéjjal díszíthetjük.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...