Koskacukor: Téli fűszeres erdei gyümölcsös joghurtos fagyi

2015. március 29., vasárnap

Téli fűszeres erdei gyümölcsös joghurtos fagyi

Már két hét is eltelt azóta, hogy ezt a fagyit elkészítettem. Abban a tudatban éltem, hogy elvesztek a fotók laptop csere közben. :( Megnéztem már mindenhol és egyszerűen nem találtam, pedig tisztán emlékeztem, hogy bizony átmásolásra kerültek. Tegnap előtt addig-addig kutattam, míg egyszer csak rátaláltam. Pedig teljesen lemondtam róla.
Most, hogy meg vannak meg is osztom veletek!






Téli fűszeres erdei gyümölcsös joghurtos fagyi
Hozzávalók:
30 dkg erdei gyümölcs
1 evőkanál méz
1 evőkanál citromlé
1/2 citrom reszelt héja
1 teáskanál vanília kivonat
1 kávéskanál fahéj
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt gyömbér

50 dkg joghurt

Elkészítés:
Az vegyes erdei gyümölcsöt főzzük fel mézzel és a fűszerekkel. Ha szükséges tegyünk alá egy kevés vizet, de ha fedő alatt kezdjük el, akkor magától enged annyi levet, amennyiben szépen meg tud puhulni. Addig főzzük, amíg egy kicsit be nem sűrűsödik.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
Adjuk hozzá a joghurt 1/3-át és turmixgépbe téve turmixoljuk krémesre, vagy hagyhatunk benne egész darabokat, ha úgy szeretjük. Keverjük össze a többi joghurttal, majd tegyük hűtőbe egy éjszakára.
Másnap fagylalt gépbe töltve fagyasszuk ki kb. 40-45 perc alatt.
Tegyük pár órára a mélyhűtőbe tálalás előtt!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...