Koskacukor: Köménymagos vajas kifli

2014. március 13., csütörtök

Köménymagos vajas kifli

Szeretem variálni a kenyereket, kifliket és a péksütiket. Szinte egyszer sem sütöm kétszer ugyanazt. Pedig vannak olyanok, amik annyira, de annyira jól sikerültek, hogy megfogadom mindig "ezt még egyszer" tuti elkészítem. Azután persze, kitalálok mindig újabbakat vagy éppen meglátok valahol valamit, vagy valamilyen ötletet kapok receptkönyvből.
Most például eszembe jutott, hogy köménymagos vajas kiflit még nem sütöttem, így most erre esett a választás. Nagyon ízlett. Este sültek ki, de másnap reggel is rétegesen lehetett leszedni.




Köménymagos vajas kifli
Hozzávalók (8db-hoz):
300 g tk. tönköly búzaliszt
150 g BL80 fehér liszt
1 dl langyos tej
25 g élesztő
1 tk. cukor
50 g olvasztot vaj
kb. 1,5 dl langyos víz
1 kk. őrölt kömény
2 kk. só
1 tojás felverve (hagyjunk belőle a tetejére)

Tetejére:
maradék tojás
1 tk. tejszín
egész kömény

Elkészítés:
Először a langyos tejbe keverjük el az élesztőt a cukorral és futassuk fel.
A liszteket mérjük ki egy tálba, adjuk hozzá az őrölt köményt, a sót, a felvert tojást és a felfuttatott élesztőt. Folyamatos folyadék pótlással kezdjük összeállítani a tésztát, majd a végén a vajjal gyúrjunk rugalmas tésztát. Kelesszük 20 percig, majd gyúrjuk át és ismét 20 percig pihentessük. Vágjuk 8 részre, formázzunk cipókat és pihentessük ismét 10 percig. Nyújtódeszkán nyújtsuk oválisra úgy, hogy a felénk eső része kicsit szélesebb legyen, majd sodorjuk fel. A rudakat helyezzük el sütőpapíros tepsire úgy, hogy  maradjon hely közöttük. Letakarva hagyjuk ismét 20 percig pihenni.
Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A kifliket kenjük meg a maradék tojás és tejszín keverékével és szórjuk meg egész köménnyel. Tegyük a sütőbe és kb. 20 perc alatt süssük aranysárgára.



2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...