Koskacukor: Tandoori csirkecombok,Naan kenyérrel és Raitaval

2015. február 4., szerda

Tandoori csirkecombok,Naan kenyérrel és Raitaval

Hétvégén névnapokat tartottunk és készítettünk ketten egy fantasztikus családi ebédet. Na jó, anyukám is közre játszott ugyanis sörös-mézes csülköt szerettem volna, de mivel elfelejtettük kivenni időben a mélyhűtőből, ezért SOS-ben kellett elkészíteni valakinek. No a gond ott kezdődik, hogy a mélyhűtő nem nálunk van. Így nem sok esély lett volna arra, hogy el tudom készíteni úgy, hogy szombaton egész nap vendégségből vendégségbe mentünk és késő este értünk haza. A csülök természetesen vasárnapra kellett volna. Telefon elő, anyut felhívni... Szegénykémnek megint munkát adtam. Megfőzte, nekem a dolgom már csak annyi volt, hogy sütőbe kellett tennem. Így volt időm nyugodtan elkészíteni egy másik menüt, ami egy nagyon ízletes indiai étel. Finom fűszeres csirkecombok, mellé Naan kenyeret sütöttem és uborkás Raita-t kínáltam mellé.
Nah, ebből nem maradtam semmi a tányéron... :) A csülök is kiváló lett, köszönöm szépen anyukámnak a segítséget. Illetve a páromnak, hogy egész délelőtt segített nekem annak érdekében, hogy mindent lefotózhassak illetve az anyukájának, aki finom sós rudakat sütött.
A recepteket a tandoori fűszerkeverékhez itt találtam a receptet illetve a combok fűszerezéséhez és az ötletet a körethez, pedig itt.






Tandoori csirkecombok,Naan kenyérrel és Raitaval
Hozzávalók:
Tandoori fűszerkeverékhez:
2-3 chili paprika
3 evőkanál egész koriander
1 evőkanál egész római kömény
1/2 evőkanál egész fekete bors
1/2 evőkanál egész szegfűszeg
1/2 evőkanál egész kardamom
1 teáskanál egész görögszéna (nekem most nem volt itthon)
1/4 fahéjrúd (vagy 1 teáskanál őrölt fahéj)

1 teáskanál szárított őrölt gyömbér
1 teáskanál szárított őrölt fokhagyma
1/2 teáskanál reszelt szerecsendió
1/2 teáskanál őrölt kurkuma
2 evőkanál fűszerpaprika

Az első 8 összetevőt (kivéve, ha a fahéj őrölt, akkor azt hagyjuk ki) pirítsuk meg serpenyőben. Ezután tegyük hozzá a többi fűszert és turmixoljuk simára.

Tandoori csirkecombokhoz:
2 kg csirke alsó comb (bőr nélkül)
3 evőkanál őrölt koriander
2 teáskanál cayenne bors
1 teáskanál kurkuma
2 teáskanál currypor
2 teáskanál tandoori masala
2 teáskanál őrölt gyömbér
3 gerezd fokhagyma
6 evőkanál joghurt

4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A fűszereket keverjük össze a joghurttal, pácoljuk be a combokat és tegyük a hűtőbe egy éjszakára. Másnap helyezzük tepsire, sózzuk meg, kenjük meg a combokat a tálban maradt joghurtos páccal, locsoljuk meg olívaolajjal és fólia nélkül süssük 180°C-on kb. 40-45 percig. Vigyázzunk ne szárítsuk ki.

Uborkás Raitahoz:
2 szál uborka
600 g görög joghurt
só, bors
tandoori fűszerkeverék
friss petrezselyem
citrom leve

Elkészítés:
Az uborkát hámozzuk meg, vágjuk hasábra, majd vágjuk ki a magos részét. Kockázzuk nagyon apróra. Keverjük össze a joghurttal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk illetve szórjunk bele tandoori fűszerkeveréket. Facsarjunk bele egy pár csepp citromlevet. Tálalásig tegyük hűtőbe.

Naan kenyeret a nálam található recept alapján készítettem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...