Koskacukor: Fahéjas, sok magvas granola

2015. július 23., csütörtök

Fahéjas, sok magvas granola

Rászoktam a reggeli porridge-re, azaz a zabkására, amit felkelés után megfőzök és valamilyen friss gyümölccsel tálalom. Ez helyettesítette a házi granolámat. Azért erre is rá lehet unni, úgyhogy még jó, hogy hétvégén elkészítettem ezt az ízletes fahéjas változatát. Egy joghurttal szoktam kikeverni, és hagyom benne megduzzadni, majd valamilyen gyümölccsel elfogyasztom. Ez lehet egy barack vagy pár szem szilva, meggy, bármi amit lehet most kapni a zöldségesnél. Nem csak reggelire lehet jó, ugyanis rájöttem, hogy edzés előtt jó ha eszek valami lassan felszívódó szénhidrátot. Gyakran jártam üres gyomorral edzeni és alig vártam, hogy vége legyen, mert már szédelegtem az éhségtől. Egyszerűen nem volt időm enni. Viszont ezt elkészítem egy kis üvegbe, bekapom edzés előtt egy órával és azóta sokkal jobban bírom. Szerintem ne sajnáljuk az időt magunktól és készítsünk be magunknak több apróságot egész napra, főleg ebbe a melegbe, mivel úgysem tudunk sokat enni érdemes friss gyümölcsöt, zöldséget magunkhoz venni.









Fahéjas, sok magvas granola
Hozzávalók:
2,5 bögre zabpehely
1/3 bögre lenmag
1/3 bögre napraforgómag
1/2 bögre török mogyoró
1/2 bögre mandula
1/2 bögre dió
1/2 bögre aszalt szilva
1/3 bögre aszalt áfonya
1/2 bögre mazsola
4 evőkanál házi sárgabarack lekvár
2 evőkanál méz
3 evőkanál szőlőmagolaj
2-3 teáskanál fahéj
1 teáskanál őrölt gyömbér

Elkészítés:
A zabpelyhet mérjük ki egy tálba. Adjuk hozzá a durvára vágott mogyorót, mandulát és a diót. Ezután mehet hozzá a lenmag, a napraforgóval. Keverjük ki a lekvárt, a mézzel, az olajjal illetve a fűszerekkel. Adjuk az egészet a magvas zabpehelyhez, majd jól keverjük össze, hogy bevonjon minden egyes szemet a fűszeres máz. Terítsük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd toljuk előmelegített 170°C-os sütőbe 40-45 percre. Közbe forgassuk meg kétszer, háromszor. Az utolsó 10 percben, mehetnek hozzá az aszalt gyümölcsök. A szilvát érdemes feldarabolni és így hozzá tenni.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tároljuk dobozba.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...