Koskacukor: Marokkói csirkemellgrill, paradicsomsalátával

2015. július 2., csütörtök

Marokkói csirkemellgrill, paradicsomsalátával

Azt hiszem itt az ideje most már a grillezésnek. Imádom kint a szabadban lenni és amikor tehetem, akkor szívesen sütök-főzök anyunál. Sajnos egy lakásba, még akkor is, ha van erkélyünk eléggé gondolkodtatóbba ejtene, hogy hol állítsam fel a grill asztalt vagy a bogrács állványt. Bízom benne, hogy egyszer ez a probléma meg fog oldódni, de addig is marad az a lehetőség, hogy bekéredzkedünk anyuhoz és közösen sütkérezünk. Általában úgy szokott lenni, hogy én kitalálom a pácot, a párom megvalósítja, közösen megsütjük, miközben elkészítem a köreteket, amik általában saláták szoktak lenni.
Az elkövetkezendő napokban még két grill receptet, ötletet hozok nektek. A fűszer keverékekhez az ötletet a Fűszerész webshop oldalon találtam, ahonnan hamarosan beszerzek egy pár tuti jó alapanyagot. Szuper oldal és adalék anyagok nélkül dolgoznak. Nézzetek szét ti is!






Marokkói csirkemellgrill
Hozzávalók:
1 teáskanál só
frissen őrölt bors
2 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál gyömbér
1 kávéskanál cayennebors
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál sáfrányosszeklice
1 teáskanál édes fűszerpaprika
3-4 evőkanál olaj
50 dkg csirkemellfilé

Paradicsomsalátához:
1 kg paradicsom
1 fej lilahagyma
1 marék friss bazsalikom
2-3 evőkanál balzsamecet
só, bors

Elkészítés:
A csirkemell páchoz keverjük ki a fűszereket az olajjal, zúzzuk hozzá a fokhagymát, majd forgassuk meg a csirkemelleket benne. A legjobb egy mélyhűtő tasakba, lezárva egy éjszakára hűtőbe tenni. Használhatunk friss gyömbért is, amennyiben van otthon.
A paradicsomsalátához a paradicsomokat vágjuk apró kockára, a lilahagymát pucoljuk meg, szeleteljük lehelet vékony félkarikára. Tépjünk hozzá friss bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg bőségesen jó minőségű balzsamecettel. Helyezzük hűtőbe pár órára tálalásig.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...