Koskacukor: Fűszeres tarja grillen, kapros káposztasalátával

2015. július 4., szombat

Fűszeres tarja grillen, kapros káposztasalátával

Lehet válogatni illetve ötletet meríteni hétvégi grillezéshez. Egyébként holnap vendégségbe megyünk és szabadban lesz bográcsozás, grillezés. Szerintem nyáron ezt kár kihagyni. Legyünk sokat kint, bár elég meleget ígér az elkövetkezendő napokra, éppen ezért döntöttem úgy, hogy épp ideje egy pár nap szabadságot kivenni. Az idén még úgysem voltam, ráadásul mostanában ki sem mozdultunk itthonról. De a lényeg még mindig a szabadtéri sütögetés, úgyhogy hozom már is a receptet. Ezt a fajta káposzta salátát unokahúgom ballagásán ettem, ami nagyon ízlett és megpróbáltam hasonlót készíteni. Ajánlom köretként, mert friss, ropogós és a kapor nagyon jól illik a sertés tarjához.








Fűszeres tarja grillen, kapros káposztasalátával
Hozzávalók:
5 nagy szelet tarja
só, bors
1/2 fej reszelt vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál curry
1 teáskanál majoránna
1 kávéskanál őrölt chili
1 teáskanál rozmaring
4 evőkanál olaj

Kapros káposzta salátához:
1 kis fej káposzta
só, bors
1 evőkanál méz
1 evőkanál ecet
1 evőkanál frissen facsart citromlé
1 dl víz
1 kis csokor kapor

Elkészítés:
A hagymákat keverjük össze a fűszerekkel, és az olajjal. A hús szeleteket klopfoljuk ki, amennyiben szükséges, de vigyázzunk ne legyen vékony, mert akkor kiszárad. Sózzuk, borsozzuk illetve kenjük be jól a páccal. Tegyük mélyhűtő tasakba, zárjuk le és helyezzük hűtőbe egy éjszakára.
A káposztát vágjuk ketté, vegyük ki a torzsáját, majd szeleteljük szép vékonyra. Sózzuk le és hagyjuk állni 3-4 óra hosszát.
Készítsük el a saláta levét. Keverjük ki a mézet, az ecettel, a citromlével illetve a vízzel. Őröljünk hozzá frissen borsot. Adjuk hozzá a megmosott, lecsöpögtetett káposztát illetve a feldarabolt kaprot. Forgassuk jól össze, többször is tálalás előtt. Hagyjuk hűtőbe 2-3 óra hosszát.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...