Koskacukor: Aludttejes, tönköly kenyér

2014. augusztus 28., csütörtök

Aludttejes, tönköly kenyér

Imádok kenyeret sütni, a kenyér illatát és a péksüteményeket, amik általában reggelire készülnek. Régóta eszünk házi kelt tésztákat, de mind eddig csak öreg tésztával dolgoztam, valahogy a kovásznak soha nem mertem neki vágni. Nem voltam biztos abban, hogy nem felejtek el rá nézni egy héten keresztül legalább naponta egyszer. De most már arra az elhatározásra jutottam, hogy egy újabb lépcsőfokot lépek és belekezdek a kovász készítésébe. Ma már több, mint egy hét eltelt és teljesen aktív, buborékos fantasztikus kovászom van. Folyamatosan etetem és most már úgy érzem a legtöbb kenyerem kovászos lesz.
Ezt a finom aludttejes kenyeret az 5. napon kivett kovászból készítettem, csupán kipróbálásképpen. Már bánom, hogy nem fényképeztem le miután felszeltem. Olyan szép lyukak voltak...
Egyébként nagyon motiváló hatással volt rám a Hefe und mehr kenyér sütéssel foglalkozó blog, ahol számos gyönyörű kelt tésztákkal találkoztam. Szépen le volt írva a kovász készítés menete és egy másik típusú indító, ami inkább a péksütikhez használnak. Olyan is készülőben van nálam. :)



A kovászt a következőképpen készítettem:
1 nap (este):
50 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
50 g BL80 kenyér liszt
150 g víz

2 nap (este):
75 g előző napi kovászból
37,5 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
37,5 g BL80 kenyér liszt
75 g víz

3 nap (reggel és este):
75 g előző napi kovászból
37,5 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
37,5 g BL80 kenyér liszt
75 g víz

4. nap (reggel és este):
50 g előző napi kovászból
25 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
25 g BL80 kenyér liszt
50 g víz

5. nap (reggel és este):
50 g előző napi kovászból
25 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
25 g BL80 kenyér liszt
50 g víz

Nagyon fontos, hogy a liszt jó minőségű legyen, a víz klór mentes és a hőmérséklet állandó kb. 25°C-os.
Amikor használni akarom a kovászt, akkor kiveszek belőle egy adagot és ahhoz keverek pluszban lisztet és vizet legalább ugyanolyan arányban, majd 12-16 órán keresztül szobahőmérsékleten hagyom, hogy aktivizálódjon. Ilyenkor pótolom a mennyiséget és így a kovászom is újra aktív lesz és nem fogy el. :)

Ez a kenyér még nem ezzel a módszerrel készült, mert csak próba volt, de a két nappal későbbit már ezzel a módszerrel készítettem. A továbbiakban sokat fogok még tanulni biztosan és jövök majd újabb és újabb receptekkel, ötletekkel. Addig is készítsünk kovászt! :) Akinek már van annak csak figyelni kell, hogy éppen milyen újdonságokat fogok sütni.





Aludttejes, tönköly kenyér
Hozzávalók:
100 g BL80 kenyér liszt
150 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
150 g teljes kiőrlésű liszt
150 g házi aludttej
1 dl víz
1 kk. só
50 g kovász
3 g élesztő

Elkészítés:
A liszteket mérjük ki egy tálba, adjuk hozzá a többi hozzávalót, majd dagasszunk belőle rugalmas tésztát. Először lassú fokozaton 5 percig, majd magasabb fordulatszámon 8 percig. Fontos, hogy tényleg kidolgozott tésztával készítsük a kenyeret, mert így lesz szép nagy, ugyanis a sikér szálak jobban megnyúlnak.
Kelesztő tálba 1,5 órán keresztül szobahőmérsékleten kelesszük.
Óvatosan gyúrjuk át, majd formázzunk belőle cipót. Takarjuk le és pihentessük 40 percig, majd vágjuk be mélyen és további 10 percig kelesszük tovább.
A sütőt melegítsük elő 250°C-ra, tegyünk be egy vízzel tele edénykét.
A megkelt tésztát szórjuk meg liszttel, majd helyezzük a sütőbe. A hőmérsékletet 10 perc után vegyük vissza 200°C-ra és így süssük tovább 30-35 percig.
Fontos, hogy a sütő tényleg megfelelő hőmérsékletű legyen!
Sokat olvasgattam ezen a blogon és próbálok minél több okosságot eltanulni. :)
Azt hiszem megérte, mert ilyen gyönyörű cipóm még nem volt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...