Koskacukor: Színes csirkemell saláta, posírozott tojással és fokhagymás-rozmaringos morzsával

2015. január 22., csütörtök

Színes csirkemell saláta, posírozott tojással és fokhagymás-rozmaringos morzsával

Hétvégén mindig rám tör a saláta láz. Hogy mit is jelent? Készítek vacsira egy-egy óriási salátát, ami tele van mindenféle finomsággal, vitaminokkal és fehérjével. Hétköznap esténként nincs már nagyon kedvem belemerülni a bonyolultabb vacsikba, főleg azért is, mert ebédet kell készíteni vagy éppen kenyeret sütni. Mivel sokszor későn érek haza, összeütünk valamit, ha egyedül vagyok akkor csak kiveszek valamit a hűtőből és már kész is a vacsora. Pedig ötleteim lennének, ezért is próbálom hétvégén megvalósítani. Ezt a salátát az edzőterembe álmodtam meg taposás közben, amikor már el kellett terelnem a figyelmemet az utolsó 5 percről. Megérte! Komolyan csillagos ötös lett. Nagyon laktató, kalória szegény, fehérje dús és vitaminokkal teli saláta. Őszintén el lennénk csak ilyeneken egész nap.







Színes csirkemell saláta, posírozott tojással és fokhagymás-rozmaringos morzsával
Hozzávalók:
30 dkg csirkemell
só, bors
szerecsendió
olívaolaj

3 szívsaláta
6 db koktél paradicsom
1/2 piros kaliforniai paprika
1/2 sárga kaliforniai paprika
1/2 fej lilahagyma
7 dkg light leerdammer sajt

Dresszinghez:
2 evőkanál dió olaj
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál fehérbor ecet
1 teáskanál méz
1/2 fej lilahagyma
só, bors

Fokhagymás-rozmaringos morzsához:
4 db teljes kiőrlésű kétszersült (kicsik)
2 evőkanál dió
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál rozmaring

1-1 tojás
1 liter víz
1 teáskanál ecet

Elkészítés:
A csirkemellet hagyjuk egészbe, sózzuk, borsozzuk és reszeljünk rá egy kis szerecsendiót minden oldalára. Kevés olívaolaj pirítsuk meg hirtelen a csirkemellet, majd közepes lángon süssük kb. 20-25 percig. Vigyázzunk, hogy ne száradjon ki. A sütés ideje függ attól, hogy milyen vastag a csirkemell. Miután megsült, hagyjuk picit hűlni és csak ezután szeleteljük vagy kockázzuk fel.
A zöldségeket és a sajtot daraboljuk fel tetszés szerint.
A dresszinghez tegyünk mindent egy turmixgépbe és turmixoljuk simára.
A kétszersültet a dióval együtt aprítsuk össze, majd egy száraz serpenyőbe pirítsuk meg a rozmaringgal együtt. Isteni illata lesz! A végén, amikor már majdnem kész törjük hozzá a fokhagymát, vegyük le a tűzhelyről és jól keverjük össze.
A felkockázott csirkemellhez adjunk a dresszingből 1-2 evőkanállal és keverjük össze.
A tányérra halmozzuk először a zöldségeket és a sajtot. a közepére a csirkemellet.
Most jöhet a tojás!
A tojás posírozásához egy enyhén gyöngyöző vízre lesz szükségünk. Tegyünk bele egy teáskanál ecetet (bár állítólag működik e nélkül is) majd tegyük bele egyesével a felütött tojásokat. Pontosan 3 percig kell főzni. Miután bele ejtettük a tojást, fontos, hogy ne nyúljunk hozzá! A végén emeljük ki egy lapáttal, majd tegyük a saláta tetejére.
Szórjuk meg morzsával és locsoljuk meg a maradék dresszinggel!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...